Sport · 2022.09.29.

ÉLES JÓZSEF – Feladta a leckét a csapata

Nagyon örülök, hogy sikerült megtartanom az ígéretemet, a fiúkat elvinni a nemzetközi porondra, hogy lássák, érezzék, megtapasztalják, milyen érzés egy ilyen hangulatú környezetben pályára lépni – mondta Chamberyből hazaérkezve Éles József, a Fejér-B.Á.L. Veszprém ügyvezetője.

– Láttam a gyerekek arcán, hogy nagyon tetszik nekik ez a miliő – folytatta. – A házigazda franciák is mindent megtettek ezért. Ők ebben nagy tapasztalattal rendelkeznek, hiszen több éven keresztül szerepeltek a Bajnokok Ligájában. A csarnokban a hangulatfelelősük a fényjátékokkal, zenékkel, gyertyákkal alaposan felpörgette a szurkolókat és a csapatokat.

Éles József elmondta azt is, hogy Konkoly Csaba edző együttese nem volt megilletődve a klub történetének első Európa-liga mérkőzésén. Csak többször rosszul döntöttek a találkozó elején. Ezért tudott a riválisuk jelentős előnyt szerezni a találkozó első részében. De a vége rendben volt.


– Olyan eredményt értünk el, amire csak kevesen számítottak, és ez egyértelműen a csapat érdeme – dicsérte együttesének harci szellemét a klubtulajdonos. – Viszont nem kaptunk egyértelmű választ az igazi erőviszonyokról. Négygólos vereséget szenvedtünk úgy, hogy sérülés miatt három kulcsjátékosunk is hiányzott. Ha ott vannak, lehet, hogy csak kettővel kapunk ki és akkor most még izgalmasabb lehetne a keddi visszavágó, amelyen ezúttal is a Chambery az esélyesebb a csoportkörbe jutásra.

A korábbi kétszeres világválogatott kézilabdázó jelezte: a pályán mindent megtesznek azért, hogy a sokkal rövidebb kispadjuk ellenére kivívják a továbbjutást, hiszen minden sportolónak ez a célja. Ha ez sikerülne, utána kell gondolkodni azon, miként lehetne megoldani a két fronton való helytállást. Tudniillik a bajnoki összecsapásokon kívül plusz tíz összecsapást jelenthet a csapatnak az Európa-ligában való továbblépés. Ehhez viszont legalább két-három új játékos igazolására is szükség lenne, ami idény közben nem könnyű feladat.

– A kérdések, amelyek felmerülhetnek: kettős vereséggel kiesni, három góllal győzve kiesni, négy góllal nyerni és hétméteresekkel kiesni, vagy továbbjutni? Öt góllal győzve, továbbjutni? Nem gondoltuk volna a sorsolásnál, hogy lesz, lehet ennyi variáció a visszavágó előtt…

Egyelőre azonban a csapatnak a szombati, Dabas elleni bajnoki mérkőzés megnyerése a legfontosabb feladata. A meccs a Március 15. úti csarnokban lesz 16 órai kezdettel. Utána lehet készülni a keddi, Veszprém Arénában játszandó, franciák elleni visszavágó derbire, amit a Sport 1 is közvetít.

Donát Tamás

A képen Éles József. Fotó: Cseh Péter






[fbcomments]