Egy kis (tematikus) séta

Születésnapi ajándékként megleptem magam egy városnéző sétával. Borotvaélen, így hirdették, s az ajánló sorok újszerű ismeretterjesztést ígértek: Francsics Károly borbélymester naplóival a XIX. századi Veszprém mindennapjaiba kalauzolnak.

„Utánajárunk annak, hogy milyen volt egy napfogyatkozást megélni, piacra járni, megházasodni, vagy esetleg kirúgni a hámból és másnap kótyagosan ébredni, és milyen törvényei voltak a szerelemnek. Időközben pedig végig úgy érezzük, mintha csak éppen beültünk volna Francsics Károly székébe, aki fülünkbe duruzsolva mesél, amíg mi szépülünk.” – búgja hívogatón a szöveg ismeretlen szerzője.

Az ötlet eredeti, a felvezetés érzékletes, ám a varázslat elmarad. Már az elején szétrombolja a valóság. Pedig sétavezetőnk, egy domborodó hasú fiatalasszony (aki egyúttal Francsics Károly hangja is), mindent megtesz a sikerért, de hátizsákkal, szatyorral a vállán (gyakran lecsúszik), kötetnyi papírral, táblagéppel a kezében nem tudja a borbélymester illúzióját kelteni. Inkább egy huszonegyedik századi női sorsot példáz, mivel még a nyugtaadást is ő bonyolítja.

Nehéz ebből a helyzetből kilendülni, és hipp-hopp Francsics kényelmes borbélyszékébe röpíteni magunkat, de persze – maroknyi elszánt ember – megpróbáljuk. Sétavezetőnk ügyesen kivonatolja a borbélylegény történetét a városba érkezésétől haláláig (1827–1880. július 4.). Jól osztja be az időt a felolvasások, a mesélés és a gyaloglás között. Még több felolvasással izgalmasabb lehetne a séta, de az épületekkel is igazolható látnivalók száma kevés, miként a rendelkezésre álló idő is.

Veszprémiként hülye érzés volt hallgatni, hogy most az Óváros téren vagy István és Gizella szobránál vagyunk (és még fizetni is ezért), mégsem bánom, hogy beneveztem a programra. Valakik jó szemmel észrevették (Imagine Veszprém), hogy Francsics Károly naplója, élettörténete némi kreativitással a kulturális turizmusba is bekapcsolható.

Van a városban számos köztéri alkotás, el vagyunk látva szentekkel, angyalokkal, van egy sor fesztiválunk, mely nyugodtan lehetne máshol is. De Francsics Károlya csak Veszprémnek van. Naplója (3200 oldal) olyan érték, amellyel egyetlen másik város sem büszkélkedhet. Vörös Károly irodalomtörténész szerint az övé „az első legkorábbi, valóban irodalmi igényű önéletírás, mely kétkezi dolgozó ember kezéből magyar nyelven kikerült”. Veress D. Csaba történész pedig egyenesen azt mondta a Történelmi Szalon egyik beszélgetésén 2012-ben, hogy Veszprém olyan sokat köszönhet Francsics Károlynak, hogy akár egy lovas szobrot is megérdemelne.

Lovas szobor egy borbélynak? Nem is rossz. Amint egy fejedelmi mozdulattal előre lendíti pamacsát, hogy beszappanozza a várost.

Domján Gábor