DRÁGUL – Előre megyünk, nem hátra

Bizonyos dolgokkal szembesülnünk kell az év első hetében. Nem január elsején, mert akkor még nem jött el az ideje és nem hetedikén, mert akkor már késő.

Belenézünk a legendás illatú káposztás lábosba, az alján még van valami, ami rossz emlékeket kelt. Szaloncukrok szerteszét. A karácsonyi bejgliket nagy nehezen megettük, vagy öt kalácsvég még árválkodik egy tányérban. Szilveszteri virslimaradvány, a kutya méla undorral fordul el tőle. Egy kókadt karácsonyfa. Az üres üvegekkel is tenni kell valamit. Mindent el kell intézni. Elmosni, kidobni, leszedni. Itt a fázós, szürke, unalmas január.

Miután eltakarítjuk a letűnt napok materiális emlékeit, már csak arra kell ügyelnünk, nehogy lazára vegyük a dolgokat és figyelmetlenül kapcsolgassuk a távirányítót, mert ezek képesek arra, hogy a szilveszteri műsorból ismételjenek. Ezért azt ajánlom, válasszuk a kisebb rosszat és kotorjuk elő a közüzemi számlákat, amelyeket az év utolsó napjaiban csak úgy besuvasztottunk a fiókba, mert az ünnepi hangulathoz nem illő gondolatokat támasztottak.

Közben be lehet venni a szódabikarbónát, attól rendbe jön az ember gyomra. Elő lehet venni a gyereket, s közölni vele, még egyszer ilyen legföljebb egy év múlva lesz. Jó lenne szólni a nagymamának, hogy ne karácsonykor, hanem a szülinapján ajándékozzon hajót a gyereknek. Igaza van az unokának, aki közli, hogy nincs befagyva a Balaton, akár ki is mehetnénk a partra. Hát persze, szól be a mama sértődötten. És az asszony se főzzön jó ideig savanyú káposztából semmit, és ne porszívózzon, ne csörömpöljön az edénnyel, a gyerek kapcsolja már ki a Bogyó és Babócát, és akkor még le sem szedtük a karácsonyfát.

Ezután lehet egy nagyot sóhajtani és utánanézni, mi maradt a bérből, juttatásból, nyolcvanezerből, pótlékból, támogatásból.

A tényállás eléggé lehangoló, mert a január legtöbbször emlegetett híre, hogy drágul. Hogy mi? Hát minden. Előre megyünk, nem hátra.

Fotó: Womagic