Veszprémbe ér a szombathelyi színház és a Forte Társulat közös produkciója. A Kivilágos kivirradtig tavaly a legjobb előadás, a legjobb rendezés (Horváth Csaba) és a legjobb epizodista (Gyulai-Zékány István) díjat kapta a színházkritikusoktól. Valóságos díjeső.

Nehéz döntésre kényszerülnek egy hét múlva a kultúra tisztelői: 13-án este a Pannon Várszínházban a Kivilágos kivirradtig dráma nézhető meg, míg az egyetemi aulában a hagyományos Brusznyai-emlékkoncert lesz hallható.

A Móricz-adaptációt tavaly a színikritikusok három díjjal ismerték el. Kivételesen érdekes produkciót eredményezett Horváth Csaba úgynevezett fizikai színházának találkozása a szombathelyi prózai produkcióval. A különleges együttműködés eredménye egy látványos körtánc, a színpadon folyamatos a mozgás és a díjeső.

A darabban egy tanyán karácsony másnapján, István vértanú ünnepén nagy névnapi vigasságra készülnek a grófi uradalom jószágigazgatójának a házában. Eljegyzési lakomára sütnek-főznek, dr. Pogány Imre, a dzsentri-összeköttetéseket kereső, gazdag zsidó földbirtokos lánykérőbe jön: a gazda szép Annuska lányát szemelte ki magának. Mindenki jókedvű, Annuska házassága a család anyagi biztonsága szempontjából is szerencsésnek ígérkezik. Mint derült égből a villámcsapás, érkezik a hír, hogy a gróf elbocsátotta a jószágigazgatót, egy hét múlva el kell mennie valamilyen jelentéktelen állásba, mert a birtokát bérbe adta egy bécsi borkereskedőnek, mintagazdaságot akar a helyén.

Horváth Csaba rendezése nemcsak egy társadalmi osztály gondolkodásmódját, erkölcsét, családi életét és szociális helyzetét mutatja be pontosan, de talán a „magyarok” legjellemzőbb vonását is. Történelmi példák igazolják, hogy a magyar emberek nem tudnak, nem akarnak szembenézni hibáikkal, így azokon nem tudnak túllépni sem. Mert ehhez nagy elszánás kellene, életformáinak gyökeres megváltoztatása, a tradicionális, megszokott formákkal való szakítás.

A kilátástalanság jó okot szolgáltat arra, hogy bűnbaknak kiálthassanak ki egy aktuálisan hibáztatható csoportot. A dráma történetében ezek éppen a zsidók. Az olykor csak elviccelve megjelenő kirekesztés az előadás végére gyűlöletté radikalizálódik. A végkifejlet tragédiába torkollik, a nézőt figyelmezteti a rendező: a gyűlölet ma is bármikor átcsaphat tényleges fizikai erőszakba, akár teljes megsemmisítésbe is. 

Fotók: Weöres Sándor Színház/Mészáros Zsolt