A Telex munkatársai Bolcsó Dániel és Cseke Balázs jelezték a hibát a Megafonnak, és megvárták, amíg az adatok elérhetetlenné válnak. Választ persze nem kaptak, viszont nem sokkal jelzésüket követően az adatbázisok elérhetőségét megszüntették, majd a teljes oldalukat lekapcsolták. Másnapra a Google keresési találatai közül is eltűntek a hozzáértés hiányából nyilvánossá tett linkek. Ezt közzé is tették: „A Megafon honlapján informatikai hiba következtében ideiglenesen olyan felületek váltak elérhetővé, amelyek a honlap adminisztrátorai számára lettek létrehozva. Az informatikai hibát jelenleg hárítjuk, addig honlapunk elérhetetlen lesz.”
A Megafon mögött a Megafon Digitális Inkubátor Központ Nonprofit Kft. áll. Érdekes egybeesés, hogy tulajdonosa-ügyvezetője Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója, a kormány kommunikációjának kutatója és megfogalmazója. A cég három év alatt több mint ötmilliárd forint támogatást kapott, a facebookos reklámköltése a másfél milliárd forinthoz közelít (csak a nullák látványa kedvéért: 1.500.000.000).
Ebből az egyik tétel a tavaly decemberi, amikor 15 millióért hirdették képzéseiket. Többféle oktatást indítanak, amelyeken véleményvezérekké képzik a jelentkezőket.
A Megafon-jelentkezők között van Kovács Áron veszprémi önkormányzati képviselő, akinek sok, közösségért végzett munkája mellett marad ideje a közösségi oldalon is kifejteni véleményét Igazmondó Bakonyi Betyár névvel.
Vezető kép forrása: publicdomainpictures
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…