BERCI-BLOG – Gondolatok a szabadságról

Pihengetek és gondolkodom az életről. Azt mondják, öregszem, lassan kikopok a munkából, ez a blogírás sem nekem való már. De ma muszáj volt ide kuporodnom, a kis macskaágyikóba, el kell gyászolnom a barátnőm, az okos és hűséges Szofi cicát, a nagy vadászt. Elütötte őt egy autó.

Nem jött haza. Hajnaltájt a kertben vakkantgatva kerestem, hívogattam, néha hallani véltem a dorombolását is. De csak a lelkem hallotta, mert már a hallásom sem a régi. Aztán elmúlt egy nap, és Szofi tálkájában megmaradt a kaja. Annyira furcsának találtam, hogy még csak bele sem szagoltam.

Már túl vagyok azon a koron, amikor irigykedtem, hogy Szofi éjszaka szabadon csatangolhatott, mert a fák lombozatában zsonglőrködve bármikor kijuthatott a nagy szabadságba. Nekem szabadságból csak akkor adatott, hogy pórázon kocoghattam a gazdám mellett. Mostanában nem is nagyon vágyódom a nagyvilágba, és Szofi sem tudott már felbosszantani, amikor a kerítés peremén egyensúlyozva lapos és kissé gúnyos pillantással a tudtomra adta, hogy én maradok, ő pedig megy. Lám, milyen a sors. Én öregen és fáradtan maradtam, ő viszont ifjú korában a nagy szabadság áldozatává vált. Semmi tanulság nincs ebben a történetben. Csak nagy szomorúság.

A kertben még Szofi illata vegyül a tavasz leheletével. Majd elvész nemsokára a világmindenségben, mint ahogyan az emlékeink is. Csak remélhetem, hogy a környék egerei nem olvasnak blogot, így még egy ideig nyugodtan cincoghatnak.