Categories: Közélet

ÁLLATVÉDELEM – Társak és nem tárgyak!

Az állatvédelemmel kapcsolatos megyei szintű egyeztetést tartottak az illetékes hatóságok képviselői és a Veszprém megyében működő állatmentő civil szervezetek. A találkozó egyik kiemelt célja az volt, hogy olyan folyamatos diskurzus jöjjön létre, ami napirenden tartja az állatvédelem kapcsán felmerülő aktuális – adott esetben országos méretű – problémákat, amíg megfelelő kríziskezelési tervet nem dolgoznak ki rá helyben vagy országos szinten.

A megbeszélést a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, Vörösmarty Éva kezdeményezte, aki már korábban célul tűzte ki, hogy felkarolja az állatvédelem ügyét. A Megyeházán tartott fórumra meghívást kapott Ovádi Péter országgyűlési képviselő is, aki korábban már tett erőfeszítéseket annak érdekében, hogy országos szinten is hangsúlyosabbá váljon az állatvédelem missziója.

Veszprém megye országos aspektusban ugyan még tartja magát, de pengeélen táncol – mondta el az Ultimátum Alapítvány képviselője.

Meglátása szerint már reménytelennek látszik a küzdelem, amit a bürokratikus béklyók és a középkort idéző állattartási viszonyok együttese okoz. A legfőbb probléma ugyanis az iszonyatos számú szaporulat és a szabályozatlanság. Kifejtette: naponta szembesül azzal, hogy az állattulajdonosok milyen embertelen körülmények között tartják állataikat és a nagy egyedszám miatt milyen könnyelműen rendelkeznek az állataik élete felett. A civilizált világhoz méltatlan állattartási szokásokat fel kell kutatni és megfelelő mértékben szankcionálni.

Az egyeztetésen részt vett dr. Fellegi Norbert, Veszprém megye rendőrfőkapitánya, aki elmondta, hogy a rendőrség kiemelt ügyként kezeli az állatkínzás ellen való fellépést.

Takács Szabolcs kormánymegbízott azt hangsúlyozta, hogy a kormányhivatal lehetőségeihez mérten minden támogatást megad az állatmentő szervezeteknek, és folyamatos, aktív fórum működtetését javasolta. Szerinte az utólagos szankcionálás mellett terveket kell kidolgozni a megfelelő prevenció érdekében, ehhez pedig elengedhetetlen az aktív területi szintű fórum.

– A Veszprém Megyei Önkormányzat önként vállalt feladatként kíván közvetítő szerepet ellátni a témát érintően az országos döntéshozók és a helyi, települési illetékesek között – mondta Vörösmarty Éva. – A helyi tüneti kezelés mellett a jogalkotónak is alkalmazkodnia kell a helyzethez, és szankciórendszert kell teremteni ahhoz, hogy XXI. századi, kulturált állattartás intézményesülhessen hazánkban. Ha ehhez Veszprém megye kezdeményezésén keresztül vezet az út, úgy ezt a megyei önkormányzat vállalni fogja.

Veszpremkukac

Recent Posts

ÉVIDÉZŐ – Ezen kukacoskodtunk tavaly

Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…

7 év ago

BÚÉK – A Balatonnál már délben koccintottak

A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…

7 év ago

CINIKE 2.0  – Az éhező viadala

Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…

7 év ago

NAV – Dohányár és online kassza

Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…

7 év ago

MESEKÓRHÁZ? – Az állam nem adja!

Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…

7 év ago

PLT-BOTRÁNY – Nyomoznak az Orbán-interjú ügyében

Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…

7 év ago