A CSOMAG – A postán megsemmisülve

Egy csomag eljuttatása az ország határain belül manapság úgy, hogy a Magyar Postán kívül rengeteg alternatív csomagszállító- és futárcég van jelen a piacon, nem okozhat problémát – gondolhatná az ember, és így gondoltam magam is. Tévesen, mert a postán megállt az idő úgy 1986 környékén, legalábbis kommunikáció, ügyfélfogadás terén.

Történt ugyanis, hogy egy törékeny csomagot szerettem volna eljuttatni utánvéttel egy Miskolc melletti kis faluba. A címzettem az egyeztetés alkalmával közölte, hogy ő nem bízik a futárcégekben és arra kér, hogy postával juttassam el számára a csomagot. Még az sem számít, ha így kicsit drágább lesz a szállítási díj.

Rendben, mondtam, s a törékeny küldeményt a gondosan kibélelt dobozba tettem, és rendesen becsomagoltam. Tudva, hogy a hivatal 18 órakor zár, rohamléptekkel indultam a Cholnoky úti postára.

Hat előtt húsz perccel meg is érkeztem, az ablak túloldalán egy roppant szimpatikus, a Magyar Posta vadonatúj formaruháját viselő, rózsaszín pólóban feszítő, szőke hölgy ült, aki először még az élet apró jeleit sem mutatva köszöntés nélkül az óráját mutogatta. Végül is én vagyok az ügyfél – gondoltam –, és köszönés után kértem, hogy segítsen a csomagom feladásában.

– Hol a címzés, hogy képzeli? – dörrent rám.

– Elnézést! – szabadkoztam – Azt gondoltam, hogy a címzéshez van nyomtatvány!

– Milyen nyomtatvány? Kérem gyorsan megcímezni, vagy vissza lehet jönni holnap időben! Mindjárt zárunk! – folytatta az ügyféllel, azaz velem való kommunikációt.

– Értem, gyorsan megcímzem – válaszoltam, és szapora mozdulatokkal máris írtam a dobozra a címzett nevét, címét, irányítószámát. Beadtam a dobozt az ablakon, kissé úgy érezve magam, mint a tanuló, aki a dolgozatát nyújtja be.

Elvette a csomagot, lemérte, felvette az adatokat, én meg közöltem, hogy utánvételesen szeretném feladni, mire az ablak mögüli hölgy indulatos monológgal adta tudtomra, hogy így viszont sokkal többe fog kerülni a csomag kézbesítése. Kellemetlenkedésemet azzal tetéztem, hogy meghunyászkodva ugyan, de kértem, szíveskedjen a TÖRÉKENY feliratú címkét elhelyezni a címzés mellett.

– Utánvétes? Törékeny? És ezt miért nem lehetett előbb mondani, ? Ez így a címzettnek sokkal drágább lesz, ötezer ötszáz forint. Jó ha tudja: amennyiben a címzett nem veszi át, akkor magának a dupláját kell kifizetni, ami nem lesz kevés! – mondta lekezelően, és ezzel lényegében el is helyezett egy olyan társadalmi szintre, amelyen már egy ilyen csomag visszaküldése is kisebb anyagi csőddel jár.

Eközben megjelent mögötte egy munkatársa a már ismert zöld formaruhában. Nem szólt, csak bekukkantott. Kedves postai alkalmazottam azonnal reagált is:

– Mindjárt végzek, aztán jövök. Nem tehetek róla, hogy ezek az utolsó pillanatban esnek be egy csomaggal!

Az ezek, akik mi voltunk, kissé megsemmisülve távoztunk megaláztatásunk helyszínéről.

Úgy tűnik, hogy a piaci verseny sem tudta az állami szférában a nyolcvanas évekből itt rekedt, hatóságként fellépő ügyintézőket ügyfélbaráttá átképezni, de sebaj, ezen túl a versenyszféra szolgáltatásait vesszük igénybe, legalábbis csomagfeladáskor.

Nyéki Roland