Egyszer volt, hol nem volt, valamikor iskola volt… Alma mater, ahogyan a régiek mondanák. Ma leginkább megszüntetendő telephely – arcok, nevek, emlékek, sikerek és célok nem számítanak. A városban keringő hírek szerint hamarosan megszűnik, elhal egy intézmény, amelyre több mint harminc éven át büszkék voltak a veszprémiek. Ám igazából senki nem tudja biztosan, mi lesz a konzival, hogyan folytatódik a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola története.
Előrebocsátom, ez itt nem egy tényfeltáró riport. Nem szólalnak meg benne az érintettek, és az illetékes hivatalok illetékes nyilatkozóit sem kerestük. Várjuk, hogy kissé tisztuljon a kép, egyértelműbbé váljanak a szándékok, világosan megfogalmazódjon a hogyan tovább. Reméljük, még a tanév vége előtt sort tudunk keríteni a téma alapos körüljárására. Ez az írás vállaltan szubjektív és az értékféltés miatt elfogult, lehet egyetérteni vagy vitatkozni vele.
Egy, az interneten fellelt tudósítás szerint (parlando.hu) az iskola fennállásának 30 éves évfordulóját 2013. december 18-án a frissen átadott Hangvillában ünnepelték. A cikk bevezetőjében ezt olvashatjuk: „A bensőséges hangulatú, időnként fergeteges koncert előadóit, a régi és jelenlegi tanárokat, diákokat, Veszprém város közönségét Molnár Péter igazgató, majd Porga Gyula polgármester köszöntötte. Veszprém életében kiemelt helye van a művészeteknek – hangsúlyozta a polgármester úr, majd elismerően nyilatkozott az iskolának a város és az ország zenei életében betöltött meghatározó szerepéről. A Hangvilla az a közösségi tér – mondta a polgármester – amely a művészetek, ezen belül a zene segítségével teremt érzelmi, szeretetteljes kapcsolatot a város lakói között. Az intézmény volt növendékei pedig koncertező művészként a város és Magyarország hírnevét emelik a világ koncerttermeiben. A város számít az intézmény jövőbeli munkájára, a kiváló zenei teljesítményére – jelentette ki Porga Gyula.”
Biztató, távlatos szavak, pedig a konzi akkorra már elszenvedte az első súlyos kardcsapást. A városi önkormányzat 2012. májusi ülésén ugyanis a közgyűlés elfogadta azt az előterjesztést, amelynek alapján az iskolát a nyári szünet utolsó hetében – valóságos rohamtempót diktálva – a Völgyhíd téri régi épületből a kiürített VMK-ba (volt Dimitrov) költöztették. A megyei lap 2012. augusztus 25-i cikke szerint „A közgyűlés döntött arról is, hogy a szakközépiskola Völgyhíd téri épületét értékesíteni kívánja, tehát az intézménynek ki kell költöznie.” Akkor mindenki úgy tudta, hogy a VMK-ban mindössze egy évet töltenek – ha úgy tetszik, ideiglenesen –, de hogy utána mi lesz, arról halvány sejtése sem volt senkinek. Egy 2013. októberi közgyűlési dokumentumból tudjuk, hogy az épületet nettó 225 millió forintért szerette volna eladni az önkormányzat, csakhogy nem talált rá vevőt – akkor és azóta sem! Lassan négy éve, hogy a patinás épület üresen áll, szomorú mementójaként egy átgondolatlan (vagy nagyon is átgondolt, csak kudarcba fulladt?) döntésnek. Azt mindenesetre sokan nehezményezik, hogy az épület felújítására 2011-ben több tízmillió forint uniós pénzt és önkormányzati önrészt költöttek az Új Magyarország fejlesztési terv keretében, aminek előnyeit a diákság és a tanári kar nem élvezhette, ahogy a reménybeli vevő sem lett tőle boldogabb. A radiátorokat viszont akkurátusan kilopták azóta az épületből, és ki tudja, mi mindent még…
2012 nyarán az elhelyezésen túl a szervezeti felállás is változott. A konzi és a zenede (Csermák Antal Zeneiskola) önállóságukat elveszítve egy újonnan létrehozott oktatási intézmény alegységeivé váltak. A VMK-ba úgy költöztek be a dohnányisok, hogy előtte még egy tisztasági festésre sem volt idő, a korszerűtlen, rosszul szigetelt ablakokon befütyült a szél, és a művészeti képzésben különösen fontos otthonmeleg miliőnek nyomait sem hordozta a ház, ahonnan minden más szervezetet és tevékenységet a régi Hemóba (most Agóra) telepítettek.
Hallottam valakitől, hogy a konzi régi épületét azért kellett bezárni, mert túl sokba került a fenntartása. Nehezen hihető, hogy a VMK-ban való működtetése kevesebből kijött, és az sem valószínű, hogy ezt bárki elhitte, amikor a közgyűlési előterjesztésre igennel szavazott. Mégis, akkor kinek milyen érdeke fűződhetett ahhoz, hogy padlóra küldjön egy olyan magas színvonalú szakképzést, amely három évtizeden át ontotta magából a későbbi művésztanárokat, nemzetközileg is elismert zeneművészeket?
Mert az erodálódás – sokak szerint „szándékos kivéreztetés” – kétségtelenül 2012 nyarán vette kezdetét és mára aggasztó méreteket öltött. Az azóta eltelt négy év során sok diák elhagyta az iskolát a szakmai képzést nehezítő diszkomfortos körülmények miatt, az újonnan felvételizők pedig ugyanezért inkább Győrbe vagy Székesfehérvárra adják be a jelentkezési lapjukat évek óta. Ösztönzik is őket erre, amint az egy Balaton-parton élő ismerős fiával megesett, aki azt a tanácsot kapta: ne jelentkezzen Veszprémbe, mert ott meg fog szűnni a zenei szakképzés hamarosan. Nem csoda, hogy a diáklétszám mostanra a kritikus szintre zuhant, és ha az ősszel indítandó első osztályba nem jön össze legalább tizennégy gyerek (ez az előírt minimális osztálylétszám), akkor bizony a „vészmadaraknak” lesz igazuk, és a konzit örökre el lehet felejteni. Nem szüntetik meg, csak hagyják belepusztulni az esztelenül lezavart költöztetésekbe, átszervezésekbe.
Pillanatnyilag arról van tudomásunk, hogy a zeneművészeti szakközépiskola vihar szaggatta kis csapatának most, hogy úgy-ahogy belakták a VMK hideg-rideg tereit, rövidesen újra költözni kell. Zongorástul, kottatárostul, mindenestül. „Zeneileg” a Csermák Antal Zeneiskolába, ahol a délelőtti órákban lenne módjuk gyakorolni, és ahol egyáltalán nem fogadják őket kitörő örömmel, „közismeretileg” pedig (talán) a Medgyaszay István Szakképző Iskolába, ahol délutánonként a többi tárggyal foglalkoznának. A jelenlegi telephelyet (!) ugyanis meg kell szüntetni – hangzott el egy tantestületi megbeszélésen a napokban a fenntartó részéről. Hogy miért? Mert a gyakorlás hangjai zavarják a környéken lakókat, mert az épület üzemeltetése gazdaságtalan, és mert az önkormányzatnak szüksége van üres (vagyis piacra dobható) ingatlanokra. Úgy hallottuk, hogy az intézmény tantestületének tagjai (vagyis a dohnányis és a csermákos tanárok) hat tartózkodás mellett egyhangú nemmel szavaztak a szakközépiskolának a zeneiskolába való költöztetésére (a dohnányisok nem akarnak menni, a csermákosok meg nem akarják, hogy menjenek), ami persze a döntéshozók számára semmiféle kötelezettséget nem jelent. Sok jót nem remélhet sem a diákság, sem a tanári kar. Az alma mater magasztos fogalma mára kiment a divatból, felemlegetése nem több ósdi, érzelgős picsogásnál. Legalábbis azok szemében, akiken egy harminc éven át komoly értékeket teremtő intézmény jövője múlik, abban a városban, amelyik az Európa Kulturális Fővárosa címre aspirál.