Bár a tanév csak szeptember 2-án kezdődött, a zenede épülete előtt elsétálók már augusztus utolsó heteiben is zeneszót hallhattak. A Grazi Zeneakadémia növendékei számára szervezett városunkban kurzust Molnár Andrea, a Kunst Universität Graz különleges tehetségek és az előkészítő osztályának tanára.
A kurzus húsz éve kerül megrendezésre, korábban Irdningben, majd a tavalyi kőszegi tábor után idén Veszprémbe érkeztek az ifjú zenészek, hogy a nyári szünet végét intenzív tanulással, gyakorlással töltsék. A napi órák mellett, amelyeket tanáraik, prof. Rudolf Leopold és Molnár Andrea tartanak, napi 6–8 órát töltenek gyakorlással. Ebben az évben sok diplomára és versenyre készülő csellista jött el. Stankowsky Endre, aki augusztus 27-én adott koncertet a zeneiskola Csermák termében, már épp Bukarestben van az Enescu-versenyen, két csellista Turinba készül szeptemberben egy nemzetközi versenyre, két kisebb Drezdába, kettő Porecbe megy versenyezni, emellett több nemzetközi versenynyertes (Popper-verseny, Liezen nemzetközi csellóverseny stb.) is érkezett. Tavaly bővült a résztvevők köre, így már a 8–14 éves korosztály is képviselteti magát tanárukkal, Thomas Platzgummerrel. Közreműködő zongoratanáruk, Maria Kasznia Bécsből érkezett. A szerdai után még két vasárnapi koncerttel búcsúznak Veszprémtől, amelyek szeptember 4-én délután 15 és 17 órakor lesznek a zeneiskola Csermák termében. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak. Ez a búcsú azonban reményeik szerint csak időleges, hiszen a város és a helyszín annyira megtetszett tanároknak, diákoknak és a velük érkező szülőknek is, hogy a jövőben szeretnék többször is itt szervezni kurzusukat.
S. Hegyi Ilona