Életmód · 2016.12.07.

ZARÁNDOKLAT – Négyezerből kettő, egyenlő ötszáz

Négyezer hét egy átlagember élethossza, abból én két hetet a Magyar zarándokút végigjárására fordítottam, kis toldással a mohácsi csatamezőig, ötszáz kilométeren keresztül. GPS, okostelefon, welness-szálló és természetesen autó nélkül.

Ha úgy indul neki az ember az útnak, hogy kizár minden megcsontosodott kényszercselekvést, akkor történhet valami csoda. Létrejöhet saját maga és a teremtett világ természetes egysége. A klasszikus lakatlan sziget szindróma, ahol mindenki önmagát adja és nem kell a közösségnek szóló maszkot felvennie.


Kell lennie egy ős teremtő erőnek, mert a profán ember nem képes világot létrehozni

Kell lennie egy ős teremtő erőnek, mert a profán ember nem képes világot létrehozni

Miért indultam el? Nem vagyok intézményileg vallásos, de hívő embernek tartom magam. Azért érthetetlen számomra a vallások, felekezetek közötti, sokszor durva ellentét, mert egy kicsit is értelmes ember nem képzelheti, hogy egy világnak több eredője, ergo teremtője lehet. Kell lenni egy ős teremtő erőnek, egy örök emberinek, mert a profán ember nem képes világot létrehozni.

A Mecsek legmagasabb csúcsáról, a Zengőről látom a másnapi célomat

A Mecsek legmagasabb csúcsáról, a Zengőről látom a másnapi célomat

A Magyar zarándokút egy tematikus út. Vannak borutak, vártúrák és egyebek. Ezek mind gyöngysorok, amelyek gyöngyszemeket kötnek össze. Aki ezeken elindul, egy közösség tagjának érezheti magát. Huszonévesen valószínűleg engem is mint teljesítmény vonzott volna az ötszáz kilométer gyaloglás pihenőnap nélkül. Ezt a kényszert idővel kinövi az ember. Én önismereti zarándoklatként határoztam meg az utam, és az élményeket leírni nem, csak átélni lehet igazán. Nagyon „divatos” manapság az El Camino, de itt van nekünk a sajátunk, Esztergomtól a Pilisen át, az alföldi rónaságon keresztül, a Mecsek gerincein leereszkedve, végig a Duna kíséretében Máriagyűdig. Ez ugyanúgy életre szóló élmény, mert az út belül történik, ami kint van, csak díszlet. A nagy testvér a Mária-út, Mariazelltől Csíksomlyóig 1400 kilométer, s hozzávetőlegesen hatvan gyalognapot igényel. A két út gyakran összefut, engem többször segített ki a Mária-út jelzése, amikor saját jelem hiányában elbizonytalanodtam.

Reggeli, igazi békebeli kiflivel

Reggeli, igazi békebeli kiflivel

A Magyar zarándokút főútvonala eltévedések nélkül 430 kilométer, az alternatív útvonalakkal együtt 600 kilométer. Kiépített zarándokszállások láncolata áll rendelkezésre 20–30 kilométerenként, 1000–2500 forintos áron. Én csak novemberben értem rá, így szezonon kívül pár helyen alternatív szállás után kellett néznem. A legdrágább 4000 forint volt. Két helyen használtam a hálózsákom, máshol nem volt rá szükség.  Tizenöt nap alatt értem végig, plusz két laza nap Mohácsig, Villányon át, ezt már egy jó barátom társaságában. Az ideális időszak áprilistól júniusig és szeptembertől októberig tart. Azt javaslom, ha tehetik, egyénileg menjenek, és lehetőleg egyben járják végig. Természetesen lehet részletekben is, de az nem adhatja meg az igazi élményt, a testi-lelki szabadságot. A hátizsák ne legyen több vízzel együtt sem nyolc kilónál, a túrabot a hegyekben jól jöhet.

Egyik útbaigazítómmal, megmentőmmel

Egyik útbaigazítómmal, megmentőmmel

A zarándok mindig érdeklődjön, mert a helyi jobban ismeri az utat, ráadásul többnyire örömmel megnyílik. Én pásztorokkal, traktorosokkal, szerzetesekkel, falusi járókelőkkel kerültem kapcsolatba, nem beszélve a szállásadókkal éjjelig tartó kvaterkázásokról. A földmíves ember a csillagok, a növény- és állatvilág ismeretétől a munkaeszközök készítésén át az öngyógyítás ismeretéig és szeretetéig mindent tudott. Az Alföldön találkoztam néhány ilyen, mára kihalófélben lévő emberrel.  Sajnos a mai világ globális szlogenje ez: „dobd el holnap, s még ma vegyél másikat, nehogy lemaradj”, de senkinek nem jut eszébe feltenni a kérdést, hogy miről? Az önellátó egyén nem felel meg a multikultinak, s ezért eltüntette. Számukra egyetlen cél létezik, hogy az emberiség hangyabolya legyen teljesen kiszolgáltatott, s ezt a legdíszesebb csomagolású pirulában még örömmel nyelje is le.  Ezzel szemben mihez értünk mi, engem is beleértve, bizony nem máshoz, mint a szócsépléshez, papírtologatáshoz, s ha kihúzzák a dugót a konnektorból, életképtelenné válunk, s ezt hívják fejlődésnek.

Máriagyűdön, a zarándokút végén, s valaminek a kezdetén…

Máriagyűdön, a zarándokút végén, s valaminek a kezdetén…

Visszatérve a kezdő gondolatra, a négyezer hétre. Vajon hány hetünket töltjük értelmesen ebből a négyezerből? Az első ezret, ezerötszázat kihagyhatjuk, mert az a felhőtlen gyermekkor, majd az azt követő kereső idétlenség szinte tőlünk független korszaka. Az utána következő kétezer hetet kellene jól beosztanunk. Sokan már az út közepén elgondolkodnak, de a végén mindenki. Egy Kosztolányi-idézettel azt kívánom mindnyájuknak, hogy az út végén elégedettek legyenek:

„Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak

úgy érzem én, barátom, hogy a porban

lelkek és göröngyök közt botoltam,

mégiscsak egy nagy ismeretlen Úrnak

vendége voltam.”

Szelestey P. Attila

zarándok






[fbcomments]