Aláírás rövid / Életmód · 2015.09.09.

Vörösbor a hosszú élet egyik titka

Évekkel ezelőtt zajlott egy európai kutatás, amely egyértelműsítette, hogy kontinensünkön a bordeaux-i borvidéken élnek a legtovább az emberek. Ennek oka pedig nem más, mint az, hogy a őslakosok rendszeresen fogyasztják a világhírű borukat. A kutatás eredményeit megerősíti az a hazai vizsgálat is, amely Villány vörösborait vette górcső alá. Dr. Bujdosó László főorvos szerint nincs ezen semmi csodálkoznivaló.

A hangsúlyozottan kulturált borfogyasztásnak a kimutatható stresszoldó hatáson kívül „életkor-hosszabbító” tulajdonsága is van.


– A Pécsi Orvostudományi Egyetem által végzett vizsgálatok számos érdekességet tartalmaztak. Kiderült, hogy az emberi szervezet számára rendkívül fontos antioxidánsokat, amelyek a bordeaux-i vörösborokban nagy százalékban jelen vannak, s amelyek – többek között – az emberi élet hosszát is befolyásolják, a villányi vörösborok is hasonló arányban tartalmazzák. Sőt, egy véletlen kóstoláskor kiderült, hogy a szekszárdi bikavérben, amely jórészt kadarkából készül, az előbbi kettőnél jóval magasabb százalékban található antioxidáns.

Dr. Bujdosó László szerint ennek áldásos hatását a szőlősgazdák jól ismerik: abból a hordóból, amelyet kadarkával töltöttek, akármennyit lehet kivenni, a maradékot soha nem kell másik hordóba színültig áttölteni, a kadarka ugyanis más fajtákkal ellentétben nem oxidálódik.

A vörösbor mértékkel fogyasztva áldás az egészséges ember számára, nem beszélve a szívbetegségben vagy a vashiányos állapotban lévőkről. Az antioxidánsok segítenek az immunrendszer megerősítésében, a daganatok megelőzésében is.

A kulturált vörösbor-fogyasztás férfiaknál napi 2, nőknél 1–1,5 dl mennyiséget jelent. A borfogyasztó kultúrákban a vörösbort vízzel hígítva már a gyermekek is ihatják, s mivel így a májat fokozatosan hozzászoktatják a fogyasztásához, az ott élők körében a májbetegség is jóval ritkább, mint másutt.






[fbcomments]