Szórakozás / Közérzet · 2020.08.31.

VME – Játssz, motorozz, segíts!

Nekem nyóc címmel szeptember 5-én rendezik meg a VIII. Snóbli Motoros Túrát. (Esőnap: szeptember 12.) A túra bevételével a szervező, a Veszprémi Motoros Egyesület a Csolnoky Ferenc Kórház szülészeit, nőgyógyászat és újszülött osztályának dolgozóit támogatja.

Részvételi szabályok és feltételek


A túrán minden motoros, illetve egyéb járművel érkező saját felelősségére vesz részt. A túra hossza 290 kilométer.

A versenyre bármilyen, közúti forgalomban való részvételre alkalmas járművel lehet nevezni.

A verseny a START helyszínéről, a Banzáj Bisztró (Veszprém Radnóti tér 3.) elől
8 órától 9.30-ig folyamatos indítással kezdhető meg. Érkezés ugyanide 18.30-cal bezárólag.

A versenyben résztvevők egyénileg indulnak és érkeznek az egyes állomáspontokra.

A túra során az állomásvezetőknél lévő magyar kártya pakliból minden nevező húz egy lapot, melynek értékét a menetlevélen az állomásvezető rögzíti. A PIROS NYOLCAST húzó nevezők menetlevelén ezt rögzíteni kell. Közülük a célban három szerencsés extra nyereményben részesül.

A túrára nevezők a startnál kávét, ásványvizet, a Tamási Frank Sörözőben üdítőt, kávét, ásványvizet, délidőben ebédet kapnak.

A verseny szabályai szerint minden állomáspontot érinteni kell. Az állomáspontok megtalálása szintén a játék része.

A verseny végén a kártyahúzásokkal pontot gyűjtő nevezők eredményeit összesítve alakul a díjazás.

Rendkívüli időjárási körülmények esetén a szervező fenntartja a jogot a rendezvény elhalasztására.

Díjazás a kártyajátékon

Fődíj: 50 ezer forint

Második díj: 25 ezer forint értékű utalvány – Markó Motorszerviz, Veszprém

Harmadik díj: 10 ezer forint értékű utalvány – Dongó Gumiszerviz, Veszprém

Díjazás a tombolán

Fődíjak: MTD P 46 B benzines fűnyíró /11A-TABG600, MTD SMART 32E (K) elektromos fűnyíró 1000W (18AKCAD-600), Harley Davidson Sopron motoros ajándéktárgyak

Egyéb értékes díjak

WOLF–Garten szerszámok, MUREXIN ajándékok és még sok más.

A túra állomásai és nyitva tartása

Start: Veszprém, Radnóti tér 3., Banzáj bisztró

8.00–9.30

1. Siófok, Kiliti, Honvéd út 77., Csanádi Autós Motoros Bolt

9.00–10.45

2. Tamási, Frank Söröző 10.00–12.00

3. Szálka, Strand 12.00–14.00

4. Cece, Csók István Emlékház 14.00–16.00

5. Enying, Szeszgyár utca 3., B–S Hús Kft.

15.00–17.00

Cél: Veszprém, Radnóti tér 3., Banzáj Bisztró
menetlevelek leadása 18.00 óráig, eredményhirdetés 18.30-kor.

Jelentkezés és további információk

Regisztráció, nevezés a Start helyszínén (nyerési esélyeit az utasai nevezésével növelheti).

Nevezési díj a túrára 5000 forint, VME tagoknak 3000 forint.

Az idei túra bevételével a Csolnoky Ferenc Kórház szülészeit, nőgyógyászat és újszülött osztályának dolgozóit támogatják.

Rendező: Veszprémi Motoros Egyesület, 8200 Veszprém, Nyerges u. 6., Izbéki Gábor +36 30 629 4591.

Műszaki hiba estén Böröczky Gergő autó- és motormentőtől a 20 443 8579-es telefonszámon tudnak mentést kérni.

A túrán minden résztvevőre a koronavírussal (COVID-19) kapcsolatos járványügyi megelőző intézkedések érvényesek a kormány aktuális előírásai szerint.

Javasolt útvonal fb re VIII.Snóbli (1)

VIII-snobli plakát Szálka strand lgóval fbre

 






[fbcomments]