Egyéb · 2021.06.16.

Vitiligós és lábprotézises után jön a fenntartható Barbie

Kislányként imádtam a Barbie babákat. Akkor még szőkék, kék szeműek és karcsúak voltak, rózsaszín ruhában, hozzájuk illő Ken babával. És senki sem kötött ebbe bele. Idővel aztán megkaptam életem első barna hajú és barna szemű Barbie babáját. Később bejöttek a terhesek, cserélhető pocakkal és pici babával. Majd ezt követték a sportruhás, lovaglóruhás, rövidnadrágos és még több különböző öltözetű babák. 

Barbie Mattel óceán, Vitiligós és lábprotézises után jön a fenntartható Barbie
fotó: wikiHow

Néhány évvel ezelőtt azonban a média felkapta, hogy a reklámok, modellügynökségek és szinte mindenki csak a fehér bőrű, magas, vékony, szép arcú nőket mutogatja, ezzel azt sugallva a fiataloknak, hogy ez a normális, és baj, ha ők nem úgy néznek ki. Ekkor a Mattel, a Barbie babákat gyártó játékcég megreformálta a Barbie babákat. Megjelentek a különböző testalkatú, magasságú és bőrszínű Barbie babák. Itt nem állt meg a modernizáció, ugyanis rövidesen kerekesszékes és lábprotézises babát is gyártásba hoztak. Ezután megjelent a kopasz Barbie és a hosszú hajú Ken baba. Végül a bőrgyógyászokat is bevonták a gyártásba, hogy segítsenek valósághűen megjeleníteni a vitiligo bőrbetegséget a játékbabákon.

Barbie Mattel óceán, Vitiligós és lábprotézises után jön a fenntartható Barbie
fotó: Mattel

– Azt gondoljuk, hogy mivel mi magunk is sokfélék vagyunk, fontos, hogy játékainkon keresztül is a lehető legváltozatosabban mutassuk meg a minket körülvevő világot, és további történetmesélésre, játékra buzdítsunk – mondta Török Kata, a Mattel magyarországi brandmenedzsere.

Rövidesen elkezdtek valódi személyekről mintázott babákat gyártani. A Mattel teljes kollekciót adott ki, amely olyan emberek baba képmásait tartalmazza, akik példaképként szolgálhatnak a kislányok számára.

Barbie Mattel óceán, Vitiligós és lábprotézises után jön a fenntartható Barbie
Valódi emberekről mintázott babák. Fotó: Mattel
Barbie Mattel óceán, Vitiligós és lábprotézises után jön a fenntartható Barbie
Frida Kahlo világhírű festőművész Barbie-mása

Barbie babáink mostanában sokszor találkoznak más nemzetek képviselőivel.

Barbie Mattel óceán, Vitiligós és lábprotézises után jön a fenntartható Barbie
Barbie találkozik Jamil nővérével, Jamilával és az unokatestvérükkel, az egyiptomi Kareemával. Barbie nem érti, miért vannak így beöltözve ebben a hőségben

A Mattel még mindig nem állt meg ezen a ponton. Napjaink egyik legnagyobb ökológiai problémáján próbál segíteni az új Barbie Loves the Ocean kollekcióval. Ezek a babák 90 százalékban olyan műanyagból készülnek, amelyek az óceánban landoltak volna másképp. A műanyaghulladékot tengerpartok és folyók 50 kilométeres körzetében gyűjtik össze, mert azokat nagy valószínűséggel nem hasznosítanák már újra.

A Mattel alelnöke, Lisa McKnight szerint ez egy természetes lépés a Barbie evolúciójában. Szerinte a cég mindig is törekedett a fontos társadalmi üzenetek közvetítésére, ezért most a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. Az új reklámkampány címe: Pink is the New Green – azt jelenti, hogy a rózsaszínnel azonosított babaruháknak (ezzel együtt a babáknak is) meg kell zöldülniük a környezetvédelem érdekében.






[fbcomments]