Alig pár óra leforgása alatt hatalmas botrányt kavart vasárnap egy Facebook-profil, amely hihetetlen nyereményekkel kecsegtette az ott közzétett bejegyzések megosztóit. Volt olyan „nyeremény”, amely alig három óra alatt több mint 20 ezres megosztást ért el, természetesen nyertes egy esetben sem volt, a cél csupán az úgynevezett kattintásvadászat volt. Ezeknek az oldalaknak az üzemeltetői az emberi hiszékenységet, nyereményvágyat használják ki.
Mint megtudtuk, korábban is megtörtént, hogy megjelent a Szerencsejáték Zrt. nevével visszaélő profil, ahol különböző híradás-technikai eszközöket, bútorokat „sorsoltak ki”, de mivel hamar kiderült, hogy ez egy kamuoldal, és nyertes egyetlen esetben sem volt, a sorozatos bejelentések után a közösségi média üzemeltetője eltávolította.
A Facebook vezetői akkor elmondták, hogy újítást vezetnek be, amellyel a kattintásvadász site-okat igyekeznek ellehetetleníteni. Ennek ellenére vasárnap délelőtt újra megjelent a Szerencsejáték Zrt. nevével visszaélő oldal, és óránként feltöltött „nyereményekkel” bombázta a közösséget. Sikerüket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyetlen nap alatt 13 ezer kedvelőt és rajtuk keresztül több 10 ezer megosztót szereztek.
Miközben megindult a kamuoldal leállítása, a Szerencsejáték Zrt. közleményt tett közzé hivatalos Facebook-oldalán.