A Balaton végtelensége otthonná tette Haumann Péter számára Paloznakot. Alakításai, Szókratésztől a bakterházbeli Patásig nekünk pedig otthonná a művészetet, a színházat, a filmet, a zenét. 81 éves korában elhunyt Haumann Péter, a legnagyobb komédiásunk. Halálhíre ellenére neve mosolyt csal az arcunkra.
Bejárta a világot Venezuelától Japánig, de képes volt leautózni a fővárosból, hogy egy napig élvezhesse a balatoni látvány végtelenségét. Otthon volt Paloznakon, a csopaki strandon, a vászolyi forrásnál vagy a falu piacán. Az emberek tisztelettel és mosolyogva köszöntötték a Kossuth-díjas színészt.
Komédiásnak mondta magát. Büszke volt, hogy három gyermekéből kettő ezt a pályát választotta. Jellegzetes fintorral még hozzá is énekelte: minden, minden csak komédia… Az élet teljességét tárta elénk annak minden fonákságával. Fanyar iróniával, hogy képesek legyünk az elviselésére. Amihez járt a kurta mosoly. Mi, nézők pedig mosolyogtunk, mert a mosoly a legtöbb, amit egy művész adhat az embereknek. A ráismerés örömét. Hogy összekapcsol bennünket egy műalkotás. Hogy amit mutat, amit előad, azt nemcsak megértjük, de vele együtt megéljük.
Haumann Péter millió ilyen kört teremtett, mert olyan széles skálán mozogtak az alakításai, mint a legnagyobbaké. Halálra nevettük magunkat vagy bennünk szorult a levegő. Vígjáték és dráma – mint maga az élet.
Volt, akit évtizedeken át Szókratésszel késztetett közös gondolkodásra. Az 1970-ben tartott bemutató óta az élet értelmét lázasan kutató, elmélyülten töprengő, de olykor heves, könnyen dühbe jövő, aztán ezen is elgondolkodni képes tudóst személyesített meg végtelen játékkedvvel. Harminc, negyven év múltán, mintegy hozzá öregedvén a szerepéhez neves színházakban, kis, vidéki városkák művelődési házaiban alakítása bölcsebbé, megrendítőbbé vált, miközben ironikus-gunyoros humora hangsúlyos volt. A szinte egész pályáját keretbe foglaló monodrámában arra mutatott rá, hogyan válhatnak, mitől minősülnek veszélyesnek bizonyos mondatok. És ha igaz mindaz, amire bölcselkedése közben jutott, helyes-e annak nyilvános kimondása. Nekünk, nézőnek is feladta a kérdést: hogyan lehetséges, hogy egy demokráciában is halálra ítélték a legtisztábban gondolkodó filozófust. Folytatva drámai alakításait, kollégái szerint az egyik legkiválóbb magyar III. Richárd volt Fehér György tévéfilmjében. A hetvenes években sokakat csak a neve ültetett a képernyők elé, azután ott ragadtak – már Shakespere miatt.
A televíziónak egyébként is sokat köszönhetünk, Haumann Péter zsenialitásával ott találkozhattak milliók. A gyerekek ma is gurulnak a nevetéstől, ha megjelenik Patás az Indul a bakterházból vagy a cirkuszigazgató a Keménykalap és krumpliorrból.
Vagy hogy milyen fantasztikusan énekelt! Nem múlhatott el szilveszteri mulatság Haumann hangja nélkül. A nemzet színészeként szintén a címet viselő Törőcsik Marival komédiázott – hihetetlen eleganciával.
És ha már szilveszter, akkor nem hagyható ki a három nővér paródiája Márkus Lászlóval és Körmendi Jánossal. Magasiskolája mindannak, amit a komédiás szakmáról tudni lehet. Olyan elementáris volt a sikerük, hogy a Madách Színház kénytelen volt levenni műsoráról az egyébként kiváló előadást, mert a nézők szétnevették a drámai pillanatokat…
Haumann Péter mindent tudott, de ez sem volt elég a betegség legyőzéséhez. Már az égi társulatban játszik, mi meg itt maradtunk szegényebben, de mosolyogva.
Fotó: Margitay Klára
