Közérzet / Életmód · 2016.01.13.

VIADUKT – Sötétségbe borulva

A Szent István völgyhíd Veszprém látványos, közismert építménye. Képe éppen úgy hozzátartozik a városhoz, mint a vár vagy éppen a vitákat kiváltó húszemeletes. 2005 végén a hidat műemlékké nyilvánították, majd 2006-ban díszkivilágítást kapott a nagy ív, közel 30 millió forintból. Pár hónappal később azonban a viadukt ismét sötétségbe borult, és azóta is csak a díszkivilágítás tartóoszlopai emlékeztetnek az egykori éjszakai látványosságra.

A díszkivilágítás már a kiépítés idején is vitákat váltott ki. Sokan féltek a technológia harsány színvilágától. Az akkori képviselő-testület végül ünnepnapokra korlátozta a színes világítás lehetőségét. A budapesti Művészetek Palotájáéhoz hasonló műszaki megoldás miatt az átadást sokan kísérték figyelemmel a környező dombokról, és igazán látványosra sikeredett a viadukt kivilágításának premierje.

Aztán pár hónapra rá már tudni lehetett, hogy valami nincs rendben. Először csak hetekre, majd végleg kialudtak a város új esti látványosságának fényei. Mint kiderült, többszöri javítást követően a városvezetés végül feladta a nagy ív kivilágítását, és az azzal járó költségeket nem kívánta tovább fedezni, a garanciális javítás pedig érthetetlen okból elmaradt.

A Szent István völgyhíd Veszprém látványos, közismert építménye

A Szent István völgyhíd Veszprém látványos, közismert építménye

Azóta is sötétség borítja esténként a nagy ívet, és már hallani sem lehet a fények esetleges ismételt felkapcsolásáról. Persze lehet azt mondani, hogy az itt élőknek minek kiépíteni egy ilyen látványosságot, de emlékszem, hogy 2006-ban több száz kilométerről is eljöttek a rokonok, ismerősök megnézni a kivilágított viaduktot. A közeli hotelek ablakából vagy Gizella és István szobra mellől pedig városlakók és turisták csodálták az építményt esténként is. Veszprém tavasztól őszig tele van programokkal, fesztiválokkal, amelyeknek egy részét a völgyben rendezik. A főként a turizmusra építő városban lehet, hogy nem lenne rossz ötlet az éjszakai városképet is izgalmasabbá, csábítóbbá tenni.






[fbcomments]