Kezét csókolom, jó napot kívánok! Nagyon szépen köszönöm a meghívást! … Ó, nagyon kedves, köszönöm szépen, akkor hát, szervusz! … Nem, köszönöm, legfeljebb egy pohár vizet, ma még óráim lesznek. … Sima csapvíz jó lesz, köszönöm. … Szép ez a lakás, te rendezted be? … Az meg ott micsoda? Nagyon szép! Honnan szerezted? … Igen? Lenyűgöző! … Oké, köszönöm. Hm, nagyon kényelmes, el ne aludjak, hehe! Vicc volt ám! … Persze, nyugodtan, bármit. … Ja, két okból. Egyrészt megfogadtam, hogy nem vágom le, míg meg nem tudok valami biztosat a jövőm felől, másrészt, ha a következő állásinterjúim is sikertelenek lesznek, akkor ráfoghatom a szakállamra, hehe, ez is vicc volt. De nálam a szakáll kérdése kényes téma. … Anno Tiszakécskén voltam építőtáborban (bár nem voltam KISZ-tag, mégis mindig elmehettem, mivel tudok gitározni, és milyen jó is volt!), ahol megnyertem egy novellaíró pályázatot. Még arra is emlékszem, mi volt a megadott cím: „A szappanbuborék találkozása az esőcseppel”. Szóval megnyertem, és a Veszprém Megyei Naplótól eljött két újságíró, hogy – többek között – velem is készítsenek egy interjút. Na, egy kis helyiségben le is ültünk. Nekem már rendesen kifejlődött arcszőrzetem volt akkoriban. Szerinted miről kérdeztek? … Pontosan! „Miért növesztettél szakállat, Péter, ez egyfajta lázadás részedről?” Mondtam nekik, hogy dehogy, csupán utálok borotválkozni, ráadásul nagyon érzékeny az arcbőröm. „De azért biztosan van mögötte valami kamaszos dac is, ugye?” Nem, válaszoltam, csupán utálok borotválkozni, ráadásul roppant érzékeny az arcbőröm. Még szinonimákkal is próbáltam hatni rájuk, látod, ám ez mégis így folyt jó ideig. A novellaíró pályázattal kapcsolatban egy büdös kérdést nem tettek fel. Nos, egészen addig a pontig szerettem volna minden porcikámmal újságíró lenni. … Magyar–angol szakon, Debrecenben, de erről már meséltem egyszer. … A tanítás az életem, igen. … Nem írom le a kérdéseket, hiszen azokat te, mint olvasó teszed fel, így azokat az olvasók is ki fogják találni. Igazam van, nyájas Olvasó? … Ugye. … Állásinterjúkra azért kell járnom, mert jelenlegi iskolámnak már csak egy évfolyama marad, mellette még egy szakmais órám lesz, az összesen öt óra per hét. … Szakmais az, aki már leérettségizett, nekik azt tanítom heti egy órában, hogy külföldi álláskeresés esetén mit hogyan kell angolul megírni, például önéletrajzot, kísérő- vagy motivációs levelet és a többi, illetve miket és hogyan kell mondani egy állásinterjún. … Ironikus, bizony! Hehe… Nem, más egyelőre nincsen. … Hiába szeretne – tegyük fel – egy igazgató alkalmazni engem, a tankerület kezében a döntés joga. … Igen, az igazgató és az én számomra is megalázó ez. … Igen, portfóliónak hívják. … Dehogy kezdtem el. Először – naiv módon – azt képzeltem, hogy a KLTE elvégzése után ugyanott szerzett mestertanári végzettségem feljogosít valamire, de egy nagy túrót! „Akkor még nem volt kreditrendszer”, bocs! … Igen, 2013-ig mestertanár voltam, azóta hívj nyugodtan PED1-nek. … Igen, mint a lábhintőport, hehe. A különbség oly kicsiny, hogy szavakban ki sem fejezhető. … Hát, jelenleg verődöm, mint disznó a jégen. Legszívesebben közmunkásként virágot ültetnék iskolák és óvodák elé, munka után pedig feketén angolt tanítanék. … Igen, van, de vissza kell adnom, mert félállású vagy óraadó tanárként akkor is havi hatvanezer körüli összeget be kellene fizetnem, ha semmilyen bevételem sincsen a vállalkozásomból. Márpedig a magántanárság nem egy biztos jövedelemforrás: jaj, ma nem tudok menni, jaj, elfelejtettem elhozni a pénzt, ilyesmi. Ki van ez találva, kérem! … Igen, szerinted írásból meg lehet élni? Jaj, bocsánat, nem törtem el? Hál’ Istennek! Nem tudom, hogyan verhettem le. Látod, milyen jó, hogy csak vizet kértem? … Jó, beszéljünk Veszprémről, de szólj rám nyugodtan, ha olyasmit mondok, amit már egyszer meséltem. Hajlamos vagyok rá. … Gyönyörű város, fekvésénél ideálisabbat elképzelni is alig lehet, élhető léptékű, a kis udvarokban órákig elnézelődhet, olvasgathat, beszélgethet az ember. … Bizony, az szörnyű. Mint egy hetvenes évekbeli, alacsony költségvetésű, lengyel– csehszlovák–magyar koprodukcióban készült sci-fi díszlete. Az a sok beton! Az a sok szürke, saválló korlát! Szerintem a felcsúti után itt lesz a második ufóleszálló pálya. … Igen, kár, mert egyébként meg tényleg annyira szép. És tiszta! Nem tudom, hányan veszik egyáltalán észre, mennyit dolgoznak reggelenként az utcaseprők és kukások, hogy ilyen tisztaság legyen! … Ők külön megérnének egy misét, pontosan! … A programokkal sem lenne baj. VeszprémFest , Rosé-, rizling- és jazznapok, utcazene-fesztivál, maga a Hangvilla: pár ember műve mind, de nézz is körül, ezeken kívül mit látsz? Üresen kongó tereket, utcákat, sikátorokat; üresen tátongó kirakatokat. … Igen, erről már meséltem, bocs. … Úgy elképzelem, hogy a Vár utcában egymást érik a zsúfolt teraszok, ugyanígy a Kossuth utcán! … Igen, én is hallottam: a veszprémi szemében két központ van: a Kossuth utca (az mégis gyakran néptelen) és a Stop Shop üzletei. Ott mindig tele a kávézó is! Nyilván a jó levegő miatt, hehe. … Igazad van, a plázával három. … Igen, de nyáron, amikor rossz idő van, és a nyaralók idemenekülnek a Balaton-partról, mit találnak? Mondj pár helyet, ahol Veszprémben vasárnap egy nagy társaság kényelmesen leülhet, ehet, ihat, beszélgethet? … Ez csak három, mondj még! … Na, jó, de még ez is kevés! Nézz körül az országban! … Persze, gyújts rá nyugodtan, a te otthonod, azt teszel, amit akarsz. … Nem, én nem kérek, köszönöm. … Pozsony? Az is jó példa. Pár éve voltam ott, nem tudtuk eldönteni, hova üljünk be, akkora volt a választék, pedig szimpla hétköznap volt. … A legjobban? Hadd gondolkozzam: mi zavar a legjobban? A nepotizmus, a szervilizmus és a korrupció. … A nepotizmus? Hogy minden hivatalos ügy személyes kapcsolati rendszerre épül: afféle uram-bátyámos kapcsolatokra gondolok. … Hol? Komolyan kérdezed? Jelenleg az egész ország így működik, itt miért ne így lenne? … Szervilizmus alatt azt a megalkuvást értem, amellyel hajlamos a „kisember” a „nagy”-hoz viszonyulni. … Jó kérdés: hadd meséljek el egy rövid történetet! A Longman Kiadónál dolgoztam, továbbképzéseket, bemutatóórákat és könyvismertetőket tartottam. Budapesten volt az irodánk, onnan jártam a Dunántúlt. Egyszer a NÉHAI Közgázba hoztam vagy nyolc rekesz könyvet, de nem engedtek fel a várba, így az OTP előtti parkolóból hordtam fel a cuccot. Nyolc forduló 28 fokban, képzelheted! A közeg meg csak mosolygott, akkor is, amikor megkérdeztem, hol kaphatok engedélyt a felhajtáshoz. Aztán telt az idő, és egyre jobban szúrta a szememet egy jellegzetes autó, amelynek nem csupán külleme volt markáns, hanem az a tény is, hogy egyszer sem láttam olyan helyen parkolni, ahol az megengedett lett volna. Sőt, egyszer tanúja voltam, ahogy a Sörház lépcső tetejénél lefarol egy facsemetét, az ürge kiszáll, hátra sem néz, csak megy a dolgára. Addigra már ismertem azt a bizonyos közeget, megkérdeztem hát tőle, hogy lehet az, hogy engem annak idején izélgetett, ez a batár meg büntetlenül parkolhat még a legtiltottabb helyeken is. „Hát mert az az X.-é!” válaszolta, mintha csak azt mondta volna, hogy a víz 100 fokon forr. Gőzöm nem volt, ki az az X., megkérdeztem hát, mire elmondta, hogy övé ez, az, meg amaz … Oké, nem fogom leírni, hiszen éppen a szervilizmusról beszélek, hehe! … Nem cinizmus, bocs, irónia! Ugye, érzi ön is, nyájas Olvasó? … Elmeséltem neki, hogy a svéd királyt már többször megbüntették gyorshajtásért. A hatóság mindannyiszor el akart tekinteni a bírság behajtásától, ám az uralkodó ragaszkodott hozzá, hiszen valóban szabálytalanságot követett el. … Hogy a közeg mit szólt? Úgy nézett rám, mintha egyenesen a Marsról érkeztem volna, és elfelejtettem volna reggelizni: csodálkozott és sajnált. … A korrupcióról? Kell arról mondani valamit? … Nem, lassan mennem kell, mindjárt 7000 karakter. … Jó, a múltkor nem jöttem, de attól még nem akarlak most fenntartani! … Na, egye fene: csak azt nézd meg, a városi építkezések milyen lobogók alatt zajlanak, de most tényleg rohannom kell! … Ugyan, én köszönöm! … Jövő héten? Nem tudom: szóbeli érettségi, adminisztráció, kiköltözés a suliból, évzáró, dögvész! … Szia!
Korbel Péter
