Mozgalmas, zajos sikerekkel teli húsz év után hazatért Veszprémbe, de továbbra is élete része a zene és a közösségformálás. Trócsányi Gergővel, a Hollywoodoo együttes énekesével és az ÉSTE-formáció egyik kiötlőjével beszélgettünk.
A kétezres évek elején a hazai rockzenében megkerülhetetlennek számított az idén húszéves Hollywoodoo. Nagy slágerük volt 2010-ben a Kívánj tízet!, valamint az Örvényes című dal.
A zenekar arca, szövegírója, énekese az akkor még 165 kilós Trócsányi Gergely. A mozgalmas évek és a túlsúly a múlté. Gergő ma már szinte kispolgárinak mondható életet él a feleségével, van „rendes” munkája, de a zenélést és az álmát, a közösségépítést nem adta fel.
– Senkit sem szeretnék arra biztatni, hogy olyan életet éljen, mint amilyet én éltem – mondja. – Olyan dolgokat is megengedtem magamnak, amiket tiltanék a gyerekemnek, de nincs lelkiismeret-furdalásom. Huszonegy éves voltam, amikor rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak nálam. Az emiatt érzett szorongásaim felét kiordítottam magamból a koncerteken, a másik felét carpe diem életmóddal kompenzáltam. Mozgalmas és felemás időszak volt, de már nem foglalkozom vele, magam mögött hagytam, megfelelő vágányra kerültek a dolgaim. Tapasztalataim azért megjelennek a dalszövegekben és a versekben, amelyeket írok.
Gergő az utolsó pillanatban húzta meg a vészféket: kezdődő cukorbetegsége, magas vérnyomása, túlsúlya miatt minden bizonnyal szívinfarktus várt volna rá, de ő életmódot változtatott: átesett egy súlycsökkentő műtéten, diétázni és sportolni kezdett. Időközben arra eszmélt, hogy a Hollywoodoo tagjai a zenekaron kívül önálló egzisztenciát teremtettek, csak neki nem volt olyan „civil” munkája, amelyből tisztességesen megélhetett volna. Szerepelt ugyan pár reklámban, főiskolás vizsgafilmekben, óriási sikere volt Pálfi György filmjében, a Taxidermiában, de aztán az ilyen jellegű felkérések is elmaradtak.
– Pár éve hazajöttem Veszprémbe. Eléggé fáradt voltam, hiszen húszéves korom óta igen intenzív életet éltem. Itthon a megnyugvást kerestem és meg is találtam.
Kísérletező embernek tartja magát, ezért bátran elvállalta az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány felkérését, hogy foglalkozzon az alapítvány által támogatott fogyatékos fiatalok részvételével működő Hangadók zenekarral. Gergő vezetésével a zenekar számtalan koncertet adott és eljutott egészen az írországi Corkig.
– Bizonyos zenészkollégákkal nehezebb együtt muzsikálni, mint velük volt – nevet.
A Hangadók zenekar vezetését öt év után átadta, és két barátjával céget alapított Veszprémben. Kísérletüket, hogy létrehozzanak egy közösségi teret, forráshiány miatt kénytelenek voltak feladni.
Gergő most a Kolostorok és Kertek rendezvényszervezője.
– Szeretem csinálni. Itt is megvannak a küzdelmek, sokféle rendezvényt befogadunk, párat mi szervezünk.
Mára már Veszprémen kívül is kezdik megismerni az ÉSTE-formációt, amelyet Süle Zsolttal, az LGT-emlékzenekar és a Mozizenekar énekesével, billentyűsével hozott létre. (A hétvégén Leányfalura hívták őket.) A városban egyre nagyobb a formáció rajongótábora, sokan többször is megnézik a mindig alakuló, változó, amolyan összművészeti produktumot: zenével, képzőművészettel, szavalattal, színházzal. Az ÉSTE úgy indult, hogy Trócsányi Gergő megmutatta az addig fiókban őrzött szövegeit Süle Zsoltnak, aki remek zenét írt hozzájuk. Aztán kettejükhöz és a közreműködő zenekarhoz csatlakozott Debreczeny Zoltán festő, dr. Herth Viktória, mint menedzser és moderátor, Tóth Loon rendező, valamint Máté P. Gábor színész. Kedvcsináló a produkcióhoz itt.)
– Az előadás folyamatosan alakul, alkalmi vendégeket hívunk, új dalok is születnek. Így ingereljük a nézőket, hogy jöjjenek újra és újra, meg persze nekünk is jó, mert úgy érezzük, így frissen tartjuk a dolgot.
Gergő számára az ÉSTE egyfajta közösségépítés is, amelyre mindig vágyott.
– Az igazi álmom egy olyan közösségi tér, amilyet sok-sok évvel ezelőtt a dániai Christianiában és Münchenben láttam: egy elhagyatott gyártelepből olyan kulturális, szabadidő- és sportközpontot alakítottak ki, amelyben mindenki megtalálja a számára legvonzóbb, legérdekesebb elfoglaltságot, különböző művészetek keverednek, egymást inspirálják, mindenki tanul a másiktól, nagyon jó a gasztronómiai kínálat, ráadásul a kispénzűek és a vastag pénztárcájúak is remekül tölthetik az idejüket. A Hangvillában, de a Kolostorok és Kertek helyszínén is elindult egy ilyen irányú tevékenység. Szükség van közösségi terekre, az emberek igénylik. Isztambulban például azt láttam, hogy az emberek a hétvégeken elfoglalják a parkokat, kiviszik a mobil grilljüket, és sütögetnek, beszélgetnek.
Mi van mostanában a Hollywoodoo zenekarral? – kérdezhetik. Köszöni, jól van. A zenekar március elején repülőre ül: 4-én Londonban, 5-én pedig Dublinban lép fel.
– Megvan bennünk a frissülés iránti vágy – árulja el Gergő. – Nem adunk szuperkoncerteket, nem készítjük sorban a lemezeket, de időnként megvillanunk, írunk új dalokat. Szeretjük a sikert, és nem baj, ha pénzt is keresünk vele, de mindenkinek van civil élete, családja, ezért a Hollywoodoo ma már leginkább szerelem.
És ez még mindig nem minden Trócsányi Gergő életében. Remélhetőleg hamarosan elkészül a Szeretföld című film, amelyben Gergő a főszereplő kisfiú nevelőapját alakítja. Az ÉSTE Csend című dala nagyon passzol a kisfiú belső világához, ezért készült egy klip a film előzeteseként, amely itt látható.
– Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert saját kútfőből származó produkciókkal állok a közönség elé a Hollywoodoo-val és az ÉSTE-vel is, amire kíváncsiak az emberek – fejezi be a beszélgetést mosolyogva Trócsányi Gergő.
[stextbox id=”grey”]
Az ÉSTE legközelebb Balatonalmádiban, a Budatava Rock Pub Caféban lesz látható február 20-án, szombaton este héttől, Veszprémben pedig március 10-én szintén este hétkor a Latinovits–Bujtor Játékszínben.
A Hollywoodoo-t a rajongók március 19-én ugyancsak az almádi Budatava Rock Pub Caféban hallhatják, Veszprémben pedig minden bizonnyal majd csak a Gizella-napokon lép fel, de a 4. Veszprémi sörfesztiválon júniusban a Historia Kertben mindenképpen.
[/stextbox]
[stextbox id=”download”]
NÉVJEGY:
Trócsányi Gergely Veszprémben született 1974. március 2-án.
1993-ban a Hollywoodoo zenekar alapítója, akkortól énekese, frontembere, szövegírója és szervezője.
A zenekarnak eddig öt nagylemeze jelent meg (2002, 2004, 2006, 2009, 2011).
A Hollywoodoo-val megjárta az ország nagy könnyűzenei fesztiváljait, élt Budapesten, majd hazaköltözött Veszprémbe.
1996-ban Veszprém várost képviselte zenekarával, a Hollywoodoo-val Koppenhágában, a Euro Miljo találkozón.
2006-ban egyik főszereplője volt a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos mezőnyében indult Taxidermiának. Pálfi György filmje elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját, Trócsányi Gergő teljesítményével kiérdemelte a Magyar Újságírók Országos Szövetségének legjobb férfi főszereplő díját, zenekarával pedig megkapták a Vox car magazintól a legjobb magyar filmbetétdal elismerést. A filmmel nemzetközi szinten is nagyon szép sikereket értek el. Járták a fesztiválokat Ázsiától Amerikáig, és több rangos díjban részesültek.
2011-ben szerepelt Réthly Attila Dóra című színdarabjában.
2005-től a Radiócafe 98.6 egyik műsorvezetője, 2008-tól 2013-ig az ajkai Molnár Gábor Műhely Alapítvány sérült fiataljaiból álló Hangadók zenekar vezetője, szervezője.
2013-ban magyar zeneművészet kategóriában Megyei Prima Díjat kapott.
2014 szeptemberétől a Kolostorok és Kertek Kft. kulturális tanácsadója és programszervezője.
2015-ben Süle Zsolttal létrehozták az ÉSTE-formációt.
[/stextbox]