Közérzet · 2017.11.30.

VENŐKE – Konferencia és emlékünnepség

Az értelmileg sérült gyermekekkel és felnőttekkel foglalkozó szülők és nevelők problémáinak, lehetőségeinek bemutatására és szakmai segítésére rendez konferenciát, valamint emlékünnepséget a női helytállás napja alkalmából a Veszprémi nők Kerekasztala Egyesület.

A VENŐKE 2008 óta azzal teszi emlékezetessé az 1956-os veszprémi néma nőtüntetés évfordulóját, hogy december 6-át a női helytállás napjának tekinti, és ezen a napon – a nőtüntetés még élő résztvevőinek köszöntése mellett – reflektorfénybe állítja és elismerésben részesíti azokat a nőket, akik az élet különböző területein rendkívüli teljesítményt nyújtanak. 2014 ig a nyilvánosság javaslatai alapján kerültek ki a díjazottak, 2015-től a VENŐKE által kiválasztott tevékenységek kiemelkedő női képviselőire irányítják a közvélemény figyelmét, így 2015-ben a közművelődés, a kultúra, 2016-ban pedig a jog, rend, védelem, a biztonság területének példamutató nőit részesítették elismerésben.

Idén az értelmileg korlátozott képességű gyermekeket, fiatalokat nevelő és foglalkoztató családokat és az intézmények nevelőit, közreműködőit szeretnék reflektorfénybe állítani, és számukra nyilvánosságot és segítséget nyújtani. Ebből a célból Szakértelemmel, szeretettel címmel december 4-én szakmai konferenciát szerveznek, majd december 6-án, a női helytállás napján oklevéllel és könyvajándékkal ismerik el az értelmileg sérült gyermekeket, fiatal felnőtteket nevelő nők – pedagógusok, szülők és civil segítők –áldozatos munkáját.

A konferencia a városháza Kossuth-termében lesz december 4-én 10 és 14.30 között, amelyre várja a szakembereket, az érintett szülőket és a téma iránt érzékeny érdeklődőket.

Porga Gyula polgármester fővédnök és Bernáth Ildikó védnök köszöntőjét követően a Betty és Barátai speciális népzenei együttes beköszöntője következik, majd sorban az előadások:

10.20 Kalocsai Adrienn szociálpolitikus (Érseki Hittudományi Főiskola): A fogyatékkal élő személyek integrációjának aktuális kérdéseiről

10.35 Németh Péter gyógypedagógus, nyugalmazott igazgató: Rendrakás a szivárványban. Ki hova sorolható?

10.50 Horváth Éva intézményvezető (Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény): Szívvel és szakértelemmel a veszprémi Bárczi iskolában

11.05 Dr. Sindlerné Kloó Györgyi intézményvezető (Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény): Közös nevező, ilyenek vagyunk. Bepillantás az értelmileg akadályozott tanulók mindennapjaiba

11.20. Krámli Ida intézményvezető (Göllesz Viktor Fogyatékos személyek nappali intézménye): Felnőtt értelmi fogyatékkal élők Veszprémben: múlt – jelen – jövő

11.35 Kérdések, hozzászólások

11.50 Kávészünet

12.15 Horváthné Somogyi Ildikó, az ÉFOÉSZ országos alelnöke, az ÉFOÉSZ Veszprém megyei elnöke: Az ÉFOÉSZ az önálló életvitel szolgálatában

12.30 Bernáth Ildikó, a Kozmutza Flóra Alapítvány és az Éltes Mátyás Alapítvány kuratóriumi elnöke: A civil szervezetek szerepe, lehetősége az ENSZ egyezmény tükrében 12.45 D. Barabás Éva gyógypedagógus, az Életet segítő Alapítvány kuratóriumi elnöke: „Mégiscsak van valami, amitől változik az ember.” Ancsel Éva Nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatás lehetősége az Életet Segítő Alapítvány támogatásával

13.00 Brokés Judit, az Auti-Spektrum Egyesület elnöke: Utazás a csillagbuszon, az AutiSpektrum Egyesület bemutatása

13.15 Kérdések és válaszok, konzultáció

13.30 A Göllesz Viktor Fogyatékos személyek nappali intézménye tánccsoportjának fellépése

13.45 Vendéglátás

Az 1956. december 6-ai veszprémi nőtüntetés emlékére, a női helytállás napja alkalmából a nőtüntetés résztvevőinek tiszteletére rendezett emlékünnepségre december 6-án tisztelettel és szeretettel várják városunk minden polgárát.

Az emlékünnepség helyszínei és időpontjai: 15 óra: a Tűztorony alatti városi panteonban a nőtüntetés emlékkövénél, 15.30: a városháza Kossuth-terme, 17.30: Szabadság téri emléktábla.

Az emlékünnepség vendégei az 1956-os nőtüntetés résztvevői és a Női Helytállás korábbi és új kitüntetettjei. Közreműködnek: a mBetty és barátai speciális népzenei csoport, Rábai Zsanett, a Váci Mihály Irodalmi Színpad tagja és a VENŐKE tagjai.






Hozzászólások

A hozzászóláshoz jelentkezzen be Facebook-fiókjába!