Közérzet · 2016.12.16.

VENDÉGSÉGBEN – Örömet adni jó!

Bliss, vagyis boldogság. No, abból volt tegnap elég a veszprémi Blisss-ben (igen, három s-sel, hogy még sziszegősebben, még jókedvűbben szóljon), amikor beözönlött huszonnégy gyerek négy pedagógus kíséretében, az élükön Máténé Homoki Tünde kollégiumvezetővel, és hangos széktologatás közepette letelepedtek a belvárosi bisztró fűtött üvegteraszának asztalainál. Volt, akit úgy kellett felemelni a magas székre, segítség nélkül nem tudott megbirkózni a feladattal. Mindannyian értelmileg sérült fiatalok voltak, a hosszú nevű Kozmutza Flóra óvoda, iskola, szakiskola kollégistái.

Történetesen a tulajdonos volt, aki az említett fiúcskát a székre felsegítette, és aki arra kért, a beszámoló ne róla szóljon, hanem a gyerekekről. Arról, hogy nekik egy ilyen városi kirándulás és a hamburgerezés egy étteremben mennyivel nagyobb örömet okoz, mint egészséges kortársaiknak, és ehhez igazán nem kell sok, csak némi empátia, meg egy jó gondolat.


Így advent idején szerencsére könnyebben nyílnak meg a szívek minden olyan tájékán a világnak, ahol ünnep a karácsony. Sokan segítenek, hogy szebbé tegyék a rászorulók, szükséget szenvedők napjait, elviselhetőbbé tegyék a hideget, a betegséget, a magányt. Kövessük a jó példát, mert bár az ünnep itt van mindjárt, a tél hosszú még. Lássunk is, ne csak nézzünk, talán épp a szomszédunkban élő családnak vagy a gyermekünk, unokánk osztálytársának van szüksége ránk. A téli hétvégék hasznos időtöltése lehet átvizsgálni a szekrények, fiókok tartalmát, válogatni és selejtezni, összegyűjteni és továbbadni mindazt, ami máshol, másoknak még hasznos lehet. Szórjuk tele a környezetünket kicsi, fényes szeretetcsillagokkal, tegyünk jót, ajándékozzunk örömet! Tapasztalni fogjuk, hogy a másoknak szerzett boldogságtól mi is sokkal boldogabbak leszünk.






[fbcomments]