Az oktatási intézményekben az új tanév kezdetén kötelezően megalakultak az önértékelési csoportok. Bejárta a sajtót is a poén, hogy akkor ezek most Pedagógus Önértékelési Csoportok, vagyis PÖCS-ök lesznek. Ennek az elnevezésnek hivatalos dokumentumban én nem találtam nyomát; van azonban sok más figyelemre méltó változás az oktatásban.
A pedagógus-életpályamodell a korábban megígértnél jóval kisebb, de mégiscsak jelentős bérnövekedést jelentett. Béremelésnek ez azért nem nevezhető, mert egyúttal a munka mennyisége is növekedett, nagyjából azonos arányban. A magasabb bér azonban mégis irigylésre méltó, viszonylagos – csak viszonylagos – jó helyzetet jelent azokhoz az oktatásban vagy a közszolgálat más területén dolgozó kollégákhoz képest, akiknek szintén évről évre, sőt hónapról hónapra növekednek a munkaterheik, mégsem kapnak nyolc éve béremelést, legfeljebb néha némi egyszeri juttatást.
A közoktatás – vagy köznevelés – átalakításának jelentős elemei a kötelező pedagóguskari tagság, a leendő etikai kódex, a minősítési rendszer, s vele a mostani önértékelési csoport és feladatai.
Az átalakítással az a baj, hogy nem a valódi gondok megszüntetésére irányul. Az elköltött tíz-, hosszabb távon százmilliárdokból alig hasznosul valami: az erőforrások többsége adminisztratív tevékenységre, „ledokumentálásra” fordítódik. Ennyi pénz már meglátszhatna az oktatás eredményeiben, de sajnos valószínűleg nem így lesz. Hogy merem ezt már most, a rendszer indulásakor kijelenteni? Mert látom a kollégák félelmét a leendő minősítésektől, és nem azért félnek, mert rosszul végzik a dolgukat. Látom, mennyire értelmetlennek tartják, hogy igazából egyetlen előnynek az esetleg elérhető magasabb fokozatot és fizetést látják. Mindeközben a problémák maradnak, a megoldáshoz sem jutunk közelebb. Meg kellene végre kérdezni a kollégákat olyan módon, hogy őszintén merjenek véleményt mondani arról: melyek azok a dolgok, amelyeket az oktatás legnagyobb gondjainak látnak? Meg kellene őket kérdezni, mi kellene ahhoz, hogy hatékonyabban tudjanak dolgozni? Ha a milliárdokat ezek alapján költenék el, annak lenne eredménye.
Az oktatás eredményeinek három pillére a célok pontos, reális kijelölése, a feltételek megteremtése és a pedagógus nagy módszertani szabadsága. A megteremtett feltételek után lehet a célok elérését ellenőrizni, és szükség esetén segítő módon beavatkozni a rendszerbe. Lehet akár az etikus magatartás, az öltözködés tekintetében is vitákat folytatni, de értelmes eredményre jutni csak egyenrangú felek közmegegyezése alapján lehet. Ez, a kollégákat egyenrangú partnernek tekintő tárgyalási készség végzetesen hiányzik a rendszerből.
Az ország, a társadalom, a szülők, a gyerekek és a kollégák csak abban reménykedhetnek, hogy egyszer lesznek végre olyan döntéshozóink, akik meghallják, meghallgatják és figyelembe veszik azok véleményét, akik tudják, hogyan lehet ezt hatékonyabban csinálni úgy, hogy a gyerekek őszinte örömmel és kíváncsisággal járják végig a tanulmányaikat.
Addig pedig: egyre több adminisztráció, előírt portfólió, fenyegető ellenőrzés, elrendelt kódex, kötelező tagság. S terjedő, kezeletlen, megoldhatatlan problémák.
Bán Mihály titkár
Pedagógusok Szakszervezete
[stextbox id=”grey”]A Vélemény rovatban megjelent írások nem feltétlenül a Veszprém-kukac szerkesztőségének álláspontját képviselik.[/stextbox]
