Vannak szépséges városunknak valahogyan elfeledett részei, amelyek közigazgatásilag ugyan Veszprémhez tartoznak, elnevezésük szerint lakótelepek, az ott élők száma elérheti akár egy kisebb falu lakóinak számát is, adót Veszprémnek fizetnek, munkájukat, iskoláikat Veszprémben végzik, időnként mégis olyanok, mintha nem is léteznének.
Szabadság-lakótelep. Családi házak, „kis falucska” alig négy kilométerre a belvárostól, közel 500 lakossal, akik munkanapokon tizenegy helyi járatos buszjárattal közlekednek, hétvégén viszont gyalog. Így aki olyan lehetetlen időben igyekezne Veszprémbe, mint amilyen például a szombat délelőtt, annak le kell küzdeni télen egy hóval behordott, nyáron forrón perzselő egy kilométeres bekötőutat járda nélkül, és épségben át kell érnie egy négysávos főúton, zebra, lámpa és egyéb forgalmat lassító segédlet nélkül, mert a túloldalon van a megálló.
Veszprém legfiatalabb, alig tízesztendős kis lakótelepe pedig az Arénától nem messze pár száz családnak nyújt otthont, jobbára katonacsaládoknak, s nem kevesen járnak a szomszédos büntetés-végrehajtó intézetbe dolgozni.
Gyalogátkelő, esetleg egy lámpa, vagy bármiféle átkelést, forgalmat lassító segédlet itt sincs
A Szabadság-lakóteleppel ellentétben ide sűrűbben, szinte óránként járnak a buszok, sőt, gyalogos- és kerékpárút is van a lakótelep mellett. Csakhogy a buszmegálló és a kerékpár- meg a gyalogút is a főútvonal túloldalán helyezkedik el, gyalogátkelő, esetleg egy lámpa, vagy bármiféle átkelést, forgalmat lassító segédlet nincs.
A jó hír az, hogy legalább nyár van, és csak későn sötétedik…
