Gazdaság / Közérzet · 2019.09.06.

V-BUSZ – Mi olyan bonyolult néhány egyszerű kérdésben?

Augusztus 27-én írtuk meg, hogy a veszprémi önkormányzat által alapított közlekedési cég, a V-Busz működésével kapcsolatban sok olvasónk panaszkodik portálunknál (is). Kérdéseinkkel (ITT) az illetékesekhez fordultunk, eredménytelenül. Azt ígértük, visszatérünk a témára, ha válaszokat kapunk. Nos, válaszok azóta sincsenek.

Sikertelen telefonhívásunk után Pálinkás Norbert ügyvezető igazgató a neki 27-én elküldött sms-re („Üdvözlöm, a Veszprém Kukactól keresem. Olvasói észrevételek kapcsán szeretnék pár dolgot kérdezni. Kérem, hívjon vissza! Köszönöm!”) két nap múlva reagált. Megbeszéltük, hogy a kérdéseket az általa megadott e-mail címre még aznap eljuttatom. Augusztus 29-e volt, csütörtök. Nem számítottam azonnali válaszra, sőt, még másnapira sem. Hétfőn azonban már türelmetlen voltam.


Kedden, szeptember 3-án elküldtem egy emlékeztető e-mailt, majd sms-ben jeleztem neki, hogy válaszok híján a kérdéseket le fogjuk közölni a Veszprém Kukac oldalán. Azonnal visszahívott és türelmet kért, mondván, nem kapta meg a hat nappal korábbi, amúgy a tárgyban név szerint neki címzett levelemet. Őszintén szólva, ez nem vet jó fényt az ügyvitelre. Türelmet ígértem, de azóta semmi. Ma szeptember 6-a van. Döntsék el önök, vajon mennyi idő szükségeltetik ahhoz, hogy az alábbi kérdéseket egy cég ügyvezetése megválaszolja?

1. A közgyűlés rendkívüli ülésére benyújtott beszámoló szerint az eredeti üzleti terv, amelynek alapján az önkormányzat a cégalapítást jóváhagyta, szinte minden részletében tévedésnek és hibásnak bizonyult. Ki a felelős azért, hogy elkapkodva, lezárt egyeztetések és megállapodások nélkül, alultervezett költségekkel indították el Veszprém új közösségi közlekedését?

2. Mi a garancia arra, hogy a most megszavazott 480 milliós plusz kompenzációs díj elegendő lesz az év végéig?

3. Készülnek-e már a jövő évi gazdasági tervek, lehet-e tudni, hogy az idei, több mint 1,3 milliárdhoz képest várhatóan mennyibe fog kerülni a városnak 2020-ban a közösségi közlekedés fenntartása?

4. Néhány konkrét olvasói panasz és háttérinformáció alapján kérdezzük:

Miért nem működik a klímaberendezés a buszok jelentős részében? Ahol mégis, ott az a gond, hogy piszkosak, eltömődöttek a levegőbeáramoltató rácsok. Az ablakok nem nyithatók, a tetőnyílásokon alig áramlik be levegő, a sofőrök és az utasok egyaránt 40 fokban fuldokolnak. Mikorra várható, hogy orvosolják a problémát?

Igaz-e, hogy a V-Busz jelenlegi telephelye nem alkalmas a buszok szervizelésére és emiatt az ÉNYKK telephelyének bérlését, szerelőinek „bérfoglalkoztatását” tervezik?

Miért tankolnak lila buszok az ÉNYKK telepének üzemanyag kútján, ez milyen többletkiadással jár? Igaz-e, hogy a cég egyelőre nem is tud fizetni a vételezett gázolajért, a tankolásokat csak felírják, amivel tovább növelik az ÉNYKK felé fennálló 100 milliós tartozást?

Nyolc hónapos működés után is sokan panaszkodnak még járműkésésekre, járatkimaradásra, vagy épp arra, hogy hamarabb indulnak el a buszok, például a vasútállomásról. Másoknak az okoz problémát, hogy míg korábban közvetlen járattal jutottak el az ipartelepi munkahelyükre, most ezt csak átszállással, várakozással, hosszas gyaloglással tehetik meg. Tervezik-e a járatok és menetrendek igazítását a valós utazói igényekhez?






[fbcomments]