A hétvégén többen jelezték, hogy a Bakonyalja városrészben szombaton megszűnt a UPC teljes szolgáltatása. Így sem televíziót nézni, sem telefonálni, valamint sok otthonról dolgozó bosszúságára az internethez kapcsolódni sem lehetett. A hiba még vasárnap is fennállt, sőt, vasárnap délután a Csererdő városrészben is megszűnt a szolgáltatás.
A UPC ügyfélszolgálata azt a tájékoztatást adta, hogy a kellemetlenséget okozó szolgáltatáskimaradást egy külső elosztóegységen fellépő meghibásodás okozta, ennek javítását munkatársaik a hétvége folyamán megkezdték és hétfő délelőttre végeztek vele.
Kérdésünkre, hogy az előfizetők számíthatnak-e bármiféle kárpótlásra, az ügyfélszolgálat elnézést kért a kellemetlenségért és emlékeztetett, hogy az általános szerződési feltételeknek megfelelően csak a 72 órát meghaladó meghibásodás esetén áll módjukban kötbért fizetni, jelen esetben viszont 48 órán belül elhárították a hibát.