December 19-én, szombaton 11 órától ünnepi ebéddel, süteménnyel és cipősdobozban elhelyezett ajándékokkal várják a nehéz helyzetben élő családokat, a rászoruló egyedülállókat és a hajléktalanokat a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának (HISZ) munkatársai. A hagyományos karácsonyi ételosztás helyszíne ezúttal is a Március 15. úti murvás parkoló lesz.
A tavalyi ünnepi ételosztáson megjelent több mint 200 résztvevő többségének kérésére a menü idén is rántott szeletből, pirított burgonyából és csemegeuborkából áll majd. Ezt egészítik ki azok a sütemények, amelyeket, akárcsak a múlt évben, kifejezetten erre az alkalomra készítenek a gyülekezet hölgyei. A mostani karácsony újdonságát jelentik azok az ajándékkal megtöltött cipősdobozok, amelyek várhatóan nagy örömet szereznek majd a családoknak, elsősorban a gyermekeknek.