Kultúra / Életmód · 2016.03.27.

ÜNNEP – Tojásra festett műalkotások

Belül lufi, kívül papírmasé, mi az? Hát persze, hogy húsvéti tojás, de nem ám akármilyen! Elsősorban nagy, másodsorban teljesen egyedi és festményekkel díszített. Szombaton délután a Dubniczay-palotában Hajdu Franciska múzeumpedagógus segítségével a gyerekek, meg a velük érkező szülők, nagyszülők maguk készíthették el a speciális műalkotásokat egy jó hangulatú családi foglalkozás keretében.

A játékos délután résztvevői először a gyerekek életkorához igazodó tárlatvezetéssel járhatták be a László Károly Gyűjtemény kiállítótermeit, meg-megállva egyik-másik festmény előtt, hogy színekkel, formákkal, kifejezésmódokkal, -izmusokkal ismerkedjenek. A fiatal szakember arra biztatta őket, hogy a nekik legjobban tetsző művel vagy stílusban díszítsék az általa előre elkészített papírmasé tojásokat. A foglalkozás végére igazán figyelemre méltó tojásfestmények születtek, amelyeket – sok-sok új művészeti ismerettel is gazdagodva – büszkén vittek magukkal az alkotók.

Képeink egy néhány nappal ezelőtti foglalkozáson készültek, ahol a gyerekek „tesztelték” a papírmasé alapot, ami a jelek szerint bevált. Ezekkel a fotókkal kívánunk minden kedves olvasónknak kellemes ünnepet és örömteli szép napokat, kinek-kinek hite és meggyőződése szerint!






[fbcomments]