Gyertyákat gyújtunk Ukrajnáért. Együttérzésünkbe keveredik önzés is. Mert, ahogy Yuval Harari mondja, az ukránok ellenállásán múlik most a világ sorsa. Visszasüllyed-e az emberiség a dzsungelharcok szintjére, ahol győz az erősebb, és nincs az a nemzetközi jog, ami megmentené a gyöngébbet. És még csak azt se mondhatjuk, hogy csesszétek meg, mert ki fogják sípolni.
Ha simán lerohanják ezt az országot az orosz csapatok, akkor felkészülhet a következő szomszéd valami hasonlóra? Ki védi meg a svédeket és a finneket? Például. Ha így lesz, eszeveszett fegyverkezés kezdődik, csőre töltött pisztollyal az éjjeliszekrényünkön alszunk, mert félni fogunk mindenkitől már megint, leghamarabb a szomszédtól és aztán így tovább, az egész világtól. A pénzeket nem egészségügyre, oktatásra és nem környezetvédelemre költi majd a világ, hanem fegyverkezésre.
Putyin azt üzente a világnak az ukrajnai orosz agresszióval, hogy számára nincsenek többé törvények, se határok. Nem érvényesek, mert ő az erősebb. És ezt vegye tudomásul a világ, mert ha nem, akkor háborúk lesznek, mint a 18. században. Dzsungelharcok lesznek. Ez lenne a válasz a kérdésre, hogy mit akar Putyin? Angela Merkel szerint nem a Szovjetuniót akarja újraépíteni, hanem a cári Oroszországot.
Szinte ugyanaz a forgatókönyve Ukrajna lerohanásának, mint a balkáni háborúnak volt 30 évvel ezelőtt, Jugoszlávia szétesésekor, újraosztásakor. Akkor is az erősebb, a szerb vezérlésű Jugoszláv Néphadsereg azzal az indokkal akart „rendet tenni” Horvátországban, meg Boszniában, hogy megvédje az ott élő szerb kisebbséget. Tudjuk mi lett belőle. Azok a lerohant területek is évekig hiába várták a NATO segítségét, „Europe, you can stop the war” skandálták.
Dzsungelharcok lesznek? Európa 30 évvel a balkáni háború után se tűnik se magabiztosabbnak, se határozottabbnak, mint akkor. Ezért érzek lelkiismeret-furdalást, ahogy állunk némán, gyertyával a kezünkben. A kijevi városvédőkre gondolok, az áldozatokra, arra a 13 ukrán katonára, akiket lekaszaboltak a Kígyó-szigeten az orosz haditengerészek. Tehetetlenül várták a halált. De utolsó szavuk, amit a gyilkosaikhoz intéztek, itt cseng a fülemben. Mintha az egész világnak szánták volna: „B…ok meg!”.
És mit tett a nyugati civilizáció ezzel az üzenettel? – kérdezi a horvát Jutarnji list jegyzetírója. Kipontozta (B…ok meg!). Mert mi politikailag korrektek vagyunk. Nem álszentség ez, elvenni az elkeseredett emberek utolsó szavának élét? Kisípolni a kétségbeesett kiáltást, miközben megfeledkezünk róla, holnap lehet, hogy újabb nyelveken kiáltják ugyanezt, sírva.
Kígyó-sziget. Fotó: https://mapio.net/pic/p-213911/
