Közérzet · 2021.05.12.

Újraindultak az iskolák és a közműkikapcsolások

Az áramszolgáltató azonnal lépett, amint a diákok visszaültek az iskolapadokba: megemelt visszakapcsolási díj mellett szüntette meg a kikapcsolási moratóriumot. Holott a lakosság folyamatos energiaellátása hosszú távon kormányzati feladat. Május 10-től az áramszolgáltatás újbóli beindítása ötven százalékkal drágult, írja a népszava.hu.

Pandémia idején, amikor az otthonmaradás a védekezés legfőbb formája, az energiaellátás létszükséglet. Támogatás nélkül a rászoruló családok különösen nehéz helyzetbe kerültek: ha a moratórium feloldása után ismét áram nélkül marad egy család, azzal nemcsak a háztartási eszközök, például a hűtőszekrények üzemeltetése lehetetlenül el, hanem gyakorlatilag a gyerekek oktatása is, de az oltásra jelentkezéshez is szükséges az áram. Miközben kormányzati feladat az átoltottság szintjének elérése.

A vészhelyzetet a kormány nem vonta vissza, de az nem vonatkozik a közműkikapcsolások tiltására. Az energiaszolgáltatók nem késlekedtek: a digitális oktatás idején meghirdetett kikapcsolási stopot már azon a napon eltörölték, amint a diákok ismét mehettek iskolába. Mi több, a visszakapcsolás díját ötven százalékkal növelték.

Az energiaszegénység a háztartások több mint 10 százalékát – mintegy 400 ezer háztartást és legalább egymillió embert – érinti. Ezeknek a családoknak eleve nehézséget jelenthet a megfelelő energiaellátás, és ezen a vírushelyzet csak rontott. A legrosszabb lakáskörülmények között élők nagyrészt ugyanazok, akiket a Covid-19 gazdasági hatásai legrosszabbul érintenek: a bevételük bizonytalan, gyakran alkalmi munkákból származik. Többségük olyan feladatokat lát el, amelyeket távmunkában nem lehet elvégezni, így közülük sokan veszítették el megélhetésüket. Ők egészen biztosan nem tudták összeszedni a pénzt eddigi elmaradásaikra.

A Habitat for Humanity Magyarország már tavaly áprilisban petícióban javasolta, hogy minden szociálisan rászoruló fogyasztó 12 ezer forint egyszeri hozzájárulást kapjon. Azt javasolták, hogy minden rászoruló fogyasztó kapja kézhez a segélyt, mert ahhoz nem kellett volna bonyolult elbírálási rendszer. Ráadásul utalvány formájában bárki átruházhatta volna azt a jobban rászorulók számára, például a fiatal felnőttek idős nagyszüleiknek, vagy épp fordítva.

Sürgették egy átláthatóbb, központi támogatási és adósságrendezési rendszer kialakítását is. A szervezet szerint a lakosság folyamatos energiaellátása hosszú távon kormányzati feladat. Válságkezelési terveként olyan csomagra van szükség, amely a veszélyhelyzet elmúltával vagy katasztrófahelyzet esetén gyorsan és hatékonyan alkalmazható.

Fotó: Veszprém Kukac archív






[fbcomments]