Nemesvámos Község Önkormányzata a KÖZOP-3.5.0-09-11-2015-0019 azonosítószámú pályázat beadásával 200 millió forint támogatást nyert el, mely forrásból október hónap végén megkezdődtek a kerékpározásra kijelölt vegyes forgalmú út kivitelezési munkálatai. A projekt az Európai Unió és a magyar állam támogatásával valósul meg. A beruházás szervesen kapcsolódik Tótvázsony Község Önkormányzatának hasonló tárgyban nyert pályázati forrásból megvalósuló kivitelezési munkálataihoz, amelynek köszönhetően Veszprémből kerékpárral elérhetővé válik Nagyvázsony község. Ezzel régi közös törekvésünk, tervünk válik valóra.
A kivitelezési munkálatok megkezdését követően feszített ütemtervet kell megvalósítania a közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozónak, hiszen a projektet nemcsak fizikailag, hanem pénzügyileg is zárni kell 2015. december 31. napjáig. Nagy kihívás ez kivitelezői és megrendelői oldalról egyaránt, hiszen a projektzárást – tekintettel arra, hogy a forrás a korábbi támogatási időszakból (ún. „EU 2017-2013”) biztosított – nem lehet kitolni, halasztani.
A beruházással egy régi álmot tudunk megvalósítani, hiszen 2011. óta terveink között szerepel, hogy kerékpárral elérhetővé tegyük a Művészetek Völgyét, amivel a településen és a környéken működő turisztikai szolgáltatók lehetőségeinek bővítéséhez is hozzájárulhatunk. A beruházás közlekedésbiztonsági szempontból is jelentős, mivel az új szakasz megvalósulásával a kerékpáros forgalom elterelődik a veszélyes tapolcai útról, így biztonságosabb közlekedést tesz lehetővé a kerékpárosok számára.
A környező települések lakói nemcsak a munkába járást tudják ilyen formában megoldani, s így költségeiket csökkenteni, hanem akár szabadidős céllal tudják használni a kerékpározásra alkalmas utat. A kivitelezés során a két önkormányzat egymáshoz kapcsolódó beruházásával megoldódik a mezőgazdasági gépek normális közlekedésének problémája is. A vegyes forgalmi út mind szélességben, mind teherbírás szempontjából alkalmas lesz a mezőgazdasági járművek általi használatra.
A beruházás Nemesvámoson a Pap István utcánál kezdődik forgalomtechnikai kijelöléssel, majd Tótvázsony község közigazgatási határáig tart az ún. régi melorációs úton. Az építéssel érintett szakasz hossza 3,7 km, míg a forgalomtechnika kijelöléssel érintett rész 1,3 km.
Az építési munkákat a Renesis Kft. végzi. A munkaterület átadása 2015. október 28-án történt meg.
Nemesvámos Község Önkormányzata
8248 Nemesvámos, Fészek u. 7.
(x)