Szórakozás / Sport · 2016.05.13.

TÚRA – Pünkösdi program kerékpárosoknak

Több szintkülönbség, több kerékpárút – ez fémjelzi az idei Bakony 200 országúti teljesítménytúrát, amely pünkösdvasárnap rajtol Veszprémből, immár huszonharmadszor.

Tavaly rekordlétszámú kerékpáros vett részt az országúti teljesítménytúrán, amelyre most is több távon: 30, 60, 100 és 200 kilométeren lehet nevezést leadni. A kínálat egy rövid, ingyenes, vezetett gyermektávval bővül: a Veszprémi Kerékpáros Egyesület 614 éves gyermekeket vár erre a programra. Ebben a kategóriában az előnevezéseket követően már közel 200 nevezettel számolnak a rendezők.

A túra résztvevői felavatják a tavaly átadott Nemesvámos–Tótvázsony kerékpárutat. Az új útnak köszönhetően idén már sokkal kevesebbet kell bringázni a forgalmas tapolcai úton, a fordulást követően pedig a visszafelé vezető úton Vigántpetendtől egy kevésbé forgalmas úton haladhatnak a versenyzők.

Nagyon könnyű a távválasztás – olvasható Tóth András főszervező sajtóközleményében –, hiszen a 30 kilométeres táv jellemzően az amatőröknek, családoknak, a hosszabbak, a 60 és 100 kilométeresek a rendszeresen sportolóknak, míg a 200 kilométeres főleg a triatlonra készülőknek vagy az ultratávokat kedvelőknek szól. Célunk, hogy minél jobban kiszolgáljuk a résztvevők elvárásait. Megfogadtuk a tavalyi tanácsokat, több jelölést helyezünk el az útvonalon, és a két frissítőpontunk, a kapolcsi és a Kab-hegyi is bővebb ellátást nyújt. Külön érdekesség, hogy a túra érinti a magyar Galibiernek becézett, 9 kanyarból álló szerpentint, amely sok raliverseny kedvenc szakasza is.

Bővebb információ, nevezés a következő internetes oldalon: www.bakony200.hu, illetve a Facebookon: facebook.com/bakony200, és Tóth András főszervezőt is kereshetik a +36 70 984-1093-es telefonon, vagy az info@bringasandras.hu e-mail címen.






Hozzászólások

A hozzászóláshoz jelentkezzen be Facebook-fiókjába!