„Magyar író Trianonba hal bele – írta 1936-ban a szabadkai születésű Kosztolányi Dezső, és még azt is írta, hogy Nincs, ahova hazatérjek,/ ténfergek, mint a kísértet.” Ezzel a gondolattal kezdte trianoni megemlékezését Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő a veszprémi összetartozás napján az Óváros téren, szinte percre pontosan az 1920-ban, június 4-én délután öt órakor kihirdetett békediktátum évfordulóján.
„Trianon irodalmát olvasom. Zúg a fejem, szédülök (…), mennyi megalázás, mennyi nagyhatalmi gyűlölet, dölyf és kíméletlenség, mennyi szláv hazugság és mohóság, mennyi magyar zavarodottság és tehetetlenség, mennyi, mennyi gyötrelem” – így folytatta. Majd elmesélte személyes élményét, amikor veszprémi gimnazistákkal Párizsban járt és elmentek a Kis-Trianon palotához is, ahol a gyalázatos okmányt 1920. június 4-én aláírták. „A fala mindenütt telefirkálva, majd minden falfirka magyar nyelvű. Csupa szitokszó, átok, kétségbeesett káromkodás. Ezeket szoktam mormolni olykor magamban, ha halott szüleimre, nagyszüleimre, elhunyt barátaimra és ismerőseimre gondolok, akiknek életükben nem adatott meg semmilyen elégtétel sem. Trianon miatt elvesztették hazájukat” – fogalmazott a vajdasági Bácstopolyáról származó költő.
„Mindenkinek tudnia kell, hogy Trianonban jogalap nélkül, aljas és hazug módon, a nemzetközi jogot sutba vágva szétdaraboltak, tönkretettek egy ezeresztendős országot. Nagyhatalmi érdek, ócska üzleti megfontolások írták felül a törvényeket” – jelentette ki. „A modern kori történelem folyamán egyetlen országot és népet sem ért ekkora igazságtalanság és tragédia, mint 1920. június 4-én a Kis-Trianon palotában, a békediktátum aláírásakor a magyart.” Hozzáfűzte, Trianon sokáig tabu volt, határon innen és túl. Még gondolni sem volt szabad rá, nemhogy kimondani. Mindjárt rásütötték az emberre az irredenta jelzőt.
„Sajnos az 1920 előtti Magyarország már nem támasztható fel. De bennünk akkor is tovább él: a lelkünkben, a kultúránkban, a nyelvünkben, a templomainkban és emberi kapcsolatainkban” – fejezte be beszédét Fenyvesi Ottó, majd felolvasta alkalmi versét a délvidéki, aracsi templomromról.
