A mai divat az utcán születik, vagy kis, kreatív műhelyekben, és el kell felejteni azokat az észbontó trendeket, szabásmintákat, amelyeket a világ nagy divatközpontjaiban találnak ki? Erről beszélgettem egy divattervezőnek készülő veszprémi lánnyal, Botos Gabriellával, aki érdekes egyéniség, textilműves létére megszerezte a kamionsofőr és a buszsofőr jogosítványt. Utóbbiakra azért van szüksége, hogy pénzt keressen divattanulmányaihoz.
– A nőknek elegük van a rossz minőségű, túlárazott, rosszul megvarrt, elszabott ruhákból, lassabban változó, hordhatóbb trendekre vágynak, és például visszakövetelik a ruhaujjat. Az ujjatlan ruha ugyanis csak a finoman formált karúaknak való, mindenki máson hervasztó hatású. Ezért egyre inkább saját készítésű cuccokból vagy használt ruhákból állítják össze az öltözéküket. Te milyen divattervező leszel, figyelsz az igényekre is, vagy csupán a saját kreativitásod kiélése a fontos számodra?
– Ha valaki divattal foglalkozik, nem célszerű figyelmen kívül hagyni az igényeket, hiszen ez egy iparág. De ahány ember, annyi fajta igény és ízlés létezik. Én olyan ruhákat szeretnék tervezni, amilyenekben én is jól érzem magam. Nekem a kényelem a legfontosabb és a természetes anyagok. A minta, a szabás pedig ezt tenné izgalmassá, de csak mértékkel, én nem szeretnék hordhatatlan dolgokat piacra dobni. Persze, nekem is vannak „agyament” ötleteim, de ezeket a saját szórakoztatásomra vetem papírra – mondja Gabi és nevet. Megjegyzem, a nevetése is valahogy komoly. Céltudatos nő benyomását kelti, akkor is, ha azt mondja, hogy még nagyon az elején jár a céljához vezető útnak. És ez a cél nem csak a divat, sőt, a divat csak eszköz hozzá.
– Van esély arra, hogy egy vidéki magyar lány bekerüljön a divat világába?
– Én hiszek benne. Ma már nem egy divatközpont van, mint ahogyan régen Párizs volt az kizárólagosan. Sokkal inkább vonzódom a világ keleti feléhez, jobban érdekel és inspirál, ami az ázsiai divatvilágban történik. Izgalmas például, amit a japán tervezők alkotnak: textilorigami. Tehát hajtogatják a ruhát. A szabással nem annyira a klasszikus női test szépségét hangsúlyozzák, inkább a kevésbé megszokott formákat. Nagyon fontos számukra az anyag struktúrája, ahogyan nekem is. Pécsett tanultam textilművességet, én nem sztreccsel akarok dolgozni, mint ma sokan abból a meggondolásból, hogy a sztreccset nem kell jól megszabni, majd hozzáidomul a viselője testéhez – hangsúlyozza Gabi, akinek két izgalmas énje van: kamionsofőr divattervező. Ez majdnem olyan, mint a balett-táncos kazánkovács – viccelődik fejlett öniróniával. Azt mondja, a sofőrködés csupán eszköz, hogy előteremtse a pénzt a divattervezői tanulmányokra. Mert a divattervezés vágya kezdetektől ott él benne, nagyszülői ágról kézügyességet örökölt, szépen rajzol, ugyanakkor katona édesapja a másik énjét erősítette, a vagány fiúsat.
– Édesapám kifejezetten fiúsan nevelt, amire én vevő voltam, a húgom kevésbé. Például úgynevezett „űrhajóskiképzést” kaptam. A játszótéren fel kellett másznom több méter magasra, és ott át kellett fordulnom a korláton, vagy éppen a karjaiba ugrani, és ő elkapott. Talán ezért vonzódom az extrém sportokhoz. Egyvalamit biztosan megtanított velem ez a „katonás” módszer: amitől félek, azt addig kell csinálni, amíg meg nem szokom és el nem múlik a félelem. De azt hiszem, arra is jó, hogy kitartóan dolgozzam a célom megvalósításán. Van egy belső vízióm, amihez próbálom megtalálni az utat: szívügyem a fenntartható fejlődés és az emberi jogok. Ez most kicsit úgy hangzik, mint amikor a szépségkirálynők beszélnek, de én őszintén így gondolom. Kulturális antropológiát tanultam az egyetemen, tehát tudom, miről beszélek. Én olyan divatmárkát akarok csinálni, amely természetes anyagokat használ, nem okoz környezeti károkat. Szerencsére egyre nagyobb azoknak a vállalkozóknak a száma, akik ezt az elvet helyezik üzletpolitikájuk középpontjába. Én is közéjük szeretnék tartozni. Ezzel is szeretném elősegíteni mindannak a megváltozását, ami nem jól működik a világban. Az igazi célom ez a változás, a divat eszköz hozzá.
És akkor, beszélgetésünk végén, Gabi mond még valamit, amitől egészen tátva marad a szám:
– Leendő cégem profitját (Ázsiára koncentrálva) szeretném olyan intézmények támogatására vagy létrehozására fordítani, ahol a család nélkül maradt gyerekek felnevelkedhetnek és megkaphatják a lehetőséget a továbbtanulásra. Mint tudjuk, Kínában a mai napig a fiú az érték, és az egykepolitika miatt a szülők az újszülött lánygyermeket képesek eldobni. Van, hogy be sem jelentik, sehol nem regisztrálják őket. Olvastam egy kínai hajléktalan nőről, aki a szemétdombra kitett újszülötteket befogadja és felneveli. A világban nagyon sok minden van, ami jobbításra szorul, én ezt az ügyet érzem magaménak.
