Sport · 2021.03.10.

TOUR DE HONGRIE – Május 14-én Veszprémből rajtol a harmadik szakasz

Kedden este mutatták be az idei Magyar Kerékpáros Körverseny útvonalát. Május 14-én Veszprémből rajtol a 2021-es Tour de Hongrie harmadik szakasza. A 42. Tour de Hongrie nemzetközi mezőnye május 12-én Siófokon rajtol és öt nap alatt 794 kilométert tesz meg a budapesti befutóig.

A rangos nemzetközi verseny szervezői a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak szakítani az elmúlt években megszokott útvonal-bemutató élő gálaműsorral, s ezúttal a televízió-képernyőkön keresztül mutatták meg, hogy az országban merre jár majd a színes karaván.

– A kerékpársport szurkolói az elmúlt években megszokhatták, hogy minden alkalommal igyekszünk új útvonalakat is a programba illeszteni. Tavaly a tervezett magyarországi Giro d’Italia-rajt miatt a Tour de Hongrie nagy részét Észak-Magyarországon rendeztük meg, de már akkor megígértük, hogy 2021-ben Nyugat-Magyarország lesz fókuszban – mondta Eisenkrammer Károly, a viadal főszervezője.

1. szakasz: május 12., szerda, Siófok–Kaposvár (173 km)

2. szakasz: május 13., csütörtök, Balatonfüred–Nagykanizsa (183 km)

3. szakasz: május 14., péntek, Veszprém–Tata (142 km)

Május 14-én pénteken a veszprémi Óváros térről indul útjára a Tour harmadik szakasza. A bringások Észak felé haladnak, hogy Hárskút, Zirc, Pannonhalma, Kisbér és Oroszlány érintésével, több mint három órányi tekerés után elérjék a célt Tata belvárosában. A száznegyvenkét kilométeres, ugyancsak dombos szakasz során két gyorsasági és két hegyi részhajrá fokozza majd az izgalmakat.

Veszprém 1962-ben látott először vendégül Tour de Hongrie befutót, azon a napon a legendás Megyerdi Antal szerezte meg az elsőséget. A királynék városa aztán főszerepet játszott az ezredforduló környékén újrainduló Magyar Körverseny életében: 2001 és 2005 között négy alkalommal is a prológ helyszíne volt Veszprém, ahol legutóbb a szlovákiai magyar bringás, Remák Zoltán győzelmét ünnepelhette a publikum.

4. szakasz: május 15., szombat, Balassagyarmat–Gyöngyös-Kékestető (204 km)

5. szakasz: május 16., vasárnap, Budapest–Budapest (92 km)

A Tour de Hongrie-val megérkeztünk a sportág világszínpadára, ez a verseny a külföldi kereskedelmi sportcsatornákon ugyanúgy néz ki, mint a francia, olasz vagy belga viadalok, a csapatok és a versenyzők is nagyon pozitív visszajelzéseket adtak a tavalyi eseményről. A Tour de Hongrie a magyar kerékpársport zászlóshajója, a leglátványosabb és világszerte a legismertebb kerékpáros márkanév Magyarországról – vélekedett dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

Tavaly a járvány miatt világszerte nagyon sok verseny maradt el, így mi prémium helyzetbe kerültünk azzal, hogy meg tudtuk rendezni. Másrészt, azok a csapatok, amelyek eljöttek hozzánk a világ legjobbjai közül, teljesen máshová helyezték a versenyt és mindent, ami körülötte van – jegyezte meg Szilasi László versenyigazgató, aki elárulta, ebben az évben is erősödik a mezőny az elmúlt évekhez képest.

Hat World Tour-csapat (az amerikai TREK-Segafredo, az ausztrál Team BikeExchange, a holland Jumbo-Visma, az izraeli Israel Start-Up Nation, a kazah Astana-Premier Tech és a bahreini Bahrain-Victorious) mellett tíz Pro Team, öt kontinentális klub és a magyar válogatott áll majd rajthoz, huszonkét csapat 132 kerékpárosa alkotja a mezőnyt.

Székely Dávid, az M4Sport csatornaigazgatója elmondta, a Tour de Hongrie közvetítése a legnagyobb kihívások egyike televíziós szempontból.

Motorosok, helikopter, jeltovábbító repülőgép kellenek ahhoz, hogy úgy tudjuk megmutatni a nézőknek a versenyt és a tájakat, ahogyan érdemes. Ez egy nagyon összetett feladat, nehezebb, mint akár egy Bajnokok Ligája-mérkőzés közvetítése – tette hozzá.

A 2021-es Tour de Hongrie szakaszairól az M4Sport minden nap élőben közvetít majd, az Eurosport az első négy versenynapról összefoglalót sugároz, az utolsó, budapesti etapot pedig élőben közvetíti. Az összefoglalók a világ több mint százötven országában lesznek majd láthatóak a televíziós csatornákon.

 

 

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!