Firenze látnivalóinak felkeresésére egy hét is kevés lenne, nekünk viszont egész Toszkánára volt ennyi időnk. Firenzére ezért csak két napot szántunk. Sokáig tipródunk azon, hogy az Uffizi-képtár bekerüljön-e a programba, hiszen az útikönyvek szerint csak a bejutásra több mint két órát kell szánni, a belépő pedig igen drága, 12,5 euró. Végül mégis beiktatjuk a látnivalók közé – a bejutás pedig röpke háromnegyed óráig tart.
Az uffizi szó hivatalokat jelent: I. Cosimo de’ Medici 1560-ban bízta meg Giorgio Vasarit a firenzei városköztársaság közhivatalainak helyet adó épület megtervezésével. A megbízó utódai később egy galériát alakítottak ki az U alakú épületben, ma pedig az egész épület múzeum: 45 teremnyi tömény kultúra.
Mivel a legtöbb toszkán múzeumban és kiállítóteremben tilos a fotózás, az Uffiziben is csak lopva tudok fényképezni, bár így is többször lebukom, és rám szólnak a teremőrök, de megéri: páratlan remekműveket sikerül lencsevégre kapnom.
Sandro Botticelli Vénusz születése és Tavasz című festményeinek megörökítéséért például szinte az életemet kockáztatom, ráadásul a folyamatosan hömpölygő tömegben ki kell várnom a megfelelő pillanatot arra, hogy senki ne lógjon be a képbe – ami persze nem sikerül. Ezek a fotók csak arra szolgálnak, hogy később majd felidézhessem emlékeimben a látott csodákat, segítsenek feleleveníteni az eredeti festmények előidézte katarzist.
A legféltettebb Medici-kincseket egy sötétített helyiségben, a kör alakú Tribunában gyűjtötték össze. Ebbe a terembe a látogatók be sem tehetik a lábukat, csak az ajtóból szemlélhetik a Birkózók, a Táncoló faun című szobrokat, vagy Tiziano Urbinói Vénusz című festményét.
Íme még néhány darab félve lőtt képeimből (vakufénnyel persze…).
Uffizi után piac. Nem az élettel teli, zsúfolt zöldségpiac, mert azt délutánra bezárták (pedig minden útikönyv figyelmeztet, hogy ha Toszkánában jársz, ne hagyd ki a piacot), hanem a fölötte lévő dizájnos: sok-sok nagyon jó minőségű és drága helyi termékkel, a boltok, vendéglátó helyek előtti kiülőkkel. Az olaszok nagyon értenek a formatervezéshez – ez ugye senki számára nem újdonság –, és ez a piac jó példája a XXI. századi dizájnnak. Árakat nem említenék (borsosak, na), csak egy példát emelek ki: itt a híres toszkán sonka, a prosciutto kilója 21 ezer forintba kerül. (Megkóstoltuk: vettünk belőle tíz dekát. Tényleg mennyei, de a későbbiekben inkább az élelmiszer-áruházban szereztük be a napi sonkaadagunkat.)
Este bevásárlás abban az élelmiszer-áruházban, amely előtt egész nap parkoltunk. Ezekben az áruházakban szerencsére nemcsak a multik termékei kaphatók, hanem a helyi finomságok is, természetesen jóval kedvezőbb áron, mint a „dizájnpiacon”. Sajtból, közte a híres birkasajtból, a pecorinóból, sonkából, halból, zöldségből, borból óriási a választék.
(A sorozat 1. és 2. részét itt és itt olvashatják.)
