Benes József festő- és grafikusművésznek a Dubniczay-palotában látható, kezükkel arcukat eltakaró, összekötözött testű lényei úgy hozzánőttek életünkhöz, hogy azokat már senki sem veheti el tőlünk.
Szemünket az emberi kínszenvedésen tartjuk. Ez a mi örökségünk. Benes József emblematikus metszete, az arcát gyertyaszerű ujjaival eltakaró lény az 1983-ban betiltott újvidéki Új Symposion szerkesztőségének faláról átköltözött a leváltott főszerkesztő, Sziveri János 1990-ben Budapesten megjelent, Bábel című kötetének borítójára. Akár a történelem angyaláé is lehetne ez az arc (Walter Benjamint parafrazálva). A történelem angyala eltakarja a szemét, ne is lássa a katasztrófát, amely bekövetkezik, amely előtte van, s amely romot romra halmoz. „A vihar feltartóztathatatlanul űzi a jövő felé, amelynek hátat fordít, miközben égig nő előtte a romhalmaz. Ezt a vihart nevezzük haladásnak” – írta Walter Benjamin.
Benes Józsefnek a most Veszprémben, a Dubniczay-palota Magtár részlegében kiállított grafikái Sziveri János Zentán posztumusz megjelent, Pasztorál kötetéből valók, és a Sziveri-díjátadó ünnepség kapcsán kerültek ide a Sziveri intézet szervezésében. Mondhatnánk akár azt is, Jancsi holtában is viszi tovább Benes műveit, amelyek összenőttek az életünkkel és a Sziveri-díjjal, hiszen a költő születésnapján minden évben egy fiatal tehetségnek odaítélt díj tulajdonképpen nem más, mint egy Benes-grafika.
A mostani kiállítás hideglelős tapasztalata, hogy a grafikákon látható borzalmak – a halálgyár, a szögesdrót, az arcát eltakaró ember vagy angyal – szinte otthonossá váltak, ahogyan Reményi József Tamás mondta a díjátadó ünnepségen, otthon érezzük magunkat közöttük. Furcsa élmény ez. A koncentrációs táborok univerzuma, ami mint egy fenyegető alapképlet létezik és ismétlődik. Az ember mintha nem tanulna a történtekből, újra és újra elköveti ugyanazt, legfeljebb néhány száz kilométerrel arrébb és néhány évtizeddel később. A balkáni háború emléke, a világ abszurditása egyre újabb asszociációs körökkel bővül.
A fotó előterében Gerle Margit keramikus, Benes József felesége
A veszprémi ünnepséget, mint minden évben, most is megtisztelte jelenlétével az idén 80 éves festő, feleségével, Gerle Margit keramikussal együtt. A vajdasági Bajmokon 1936-ban született Benes 1978 óta Kecskeméten, illetve Budapesten él. S hogy egy személyes vallomással se maradjak adós, nekem tanárom volt a zentai gimnáziumban, ahogyan többek között Tolnai Ottó és Tari István költőknek is. Széles körű látásmódját a Belgrádi Képzőművészeti Akadémián erősítette, ahol olyan nagy generációval tanult együtt, mint Ljuba Popovity, Vladimir Velicskovity, Dado Gyurity, akik a híres belgrádi szürrealista csoport, a Mediala megalapítói, s később Párizsban nagy világkarriert futottak be.
Balázs Attila író megnyitóbeszédében egészen szürrealisztikus történettel állt elő
Apropó, szürrealizmus. Balázs Attila író a Sziveri-emléklapok című, a veszprémi Benes-kiállítást megnyitó beszédében egészen szürrealisztikus történettel állt elő, a tőle megszokott humoros stílusban. Zágonyi Károly 1848-as honvéd főhadnagyról beszélt, aki a Kossuth-emigrációval kikerült Amerikába, ahol belekeveredett az amerikai polgárháborúba az északiak oldalán. A magyar katona vakmerő halállovaglásáról vált híressé, amellyel megfordította az amerikai történelmet. Ezt a döbbenetes halállovaglást Sziveri-gesztusnak nevezte Balázs Attila. Majd egy meglepő fordulattal így folytatta: Mivel Zágonyi Károly haditettét megörökítették a Capitolium falán, Sziveri János halállovaglását is meg akarja örökíteni a magyar minisztérium, ezért felkérték Benest, fesse meg egy akció keretében. Ennek a hírnek a megértéséhez tudni kell, hogy április 1-jén hangzott el a megnyitóbeszéd.
Mit lehet ehhez még hozzátenni, legfeljebb egy Sziveri-verscím után szabadon annyit, hogy felröhögünk a dolgok állásán.
