Közérzet · 2021.03.02.

TISZTELT ÜRES HÁZ! – Mesterházy a NATO-bázisról kérdezett volna…

Meglepődött Mesterházy Attila (MSZP) országgyűlési képviselő hétfőn a Parlamentben, mert ő volt a tizenhetedik képviselő, aki napirend után szeretett volna a kormánytól kérdezni, de nem sikerült, mert a gyorsírókon kívül más nem hallgatta meg sem őt, sem a többieket. Egyszerűen botrányos – vélekedett –, hogy a kormány nem méltatja az ellenzéki képviselőket válaszra, majd elmondta (a jegyzőkönyvnek), mit kérdezett (volna) a Honvédelmi Minisztériumtól. A jegyzőkönyvből idézünk.

Tisztelt elnök úr! Tisztelt üres ház!… Gyulafirátót és Hajmáskér között épül egy új bázis, ez az elnevezése ennek a harckiképző területnek, amely NATO-beruházásból valósul meg. Tudni kell, hogy ezen a területen nagyon régóta, évtizedek óta működik lőtér és kiképzőtér, ennek alapvetően minden hátrányával, és most ez az új beruházás is hullámokat vetett a térség lakói között, az ott élő és az érintett településeken élő emberek körében. Nem vonjuk kétségbe, hogy a Honvédelmi Minisztérium kísérletet tett arra, hogy megfelelően tájékoztassa az ott élőket, de bizony ez nem volt kellően hatékony. Lehet, hogy tájékoztatták a fideszes polgármestereket a beruházás állásáról, menetéről, menetrendjéről, mikéntjéről, de ezek az információk nem jutottak el a választópolgárokhoz.


Tehát ezért azt kérdezném, ha tudnám, ha itt lenne bárki is a Honvédelmi Minisztérium részéről, azt kérdezném a minisztertől vagy az államtitkártól, hogy bármilyen honvédelmi minisztériumi költségvetésben szerepel-e olyan tétel, ami valamilyen kompenzációt jelentene azon települések számára, amelyek mellett ilyen kiemelt bázis, harci kiképző terület található. Tehát tervezik-e a kompenzációt, akarnak-e adni valamilyen pénzt ezeknek a településeknek, hogy az ott élők életminőségét ezzel javítsák, vagy, ahogy az előbb is fogalmaztam, legalábbis kompenzálják az elviselendő nehézségek és lég-, zaj-, valamint egyéb más forgalmi terheltség okán?” – mondta Mesterházy, aki úgy véli, hogy „még nincs minden elveszve” hiszen a HM online formában, vagy írásos módon tájékoztathatná az érintetteket arról, hogy mit terveznek, mikor fejezik be az építkezést és milyen terhelést jelent az új beruházás az ott élők számára, hiszen egy NATO-bázisként fog működni.

Mesterházy körbenézett a házban, és sajnálatosnak, botrányosnak tartotta, hogy két-három ellenzéki képviselőn kívül senki sem tartózkodott a teremben, majd udvariasan megköszönte az ülést vezető elnöknek a lehetőséget.






[fbcomments]