Közérzet · 2023.02.23.

Természetjárás: Tavasz a hegyen

Minden évszakban kellemes végigsétálni a Mandula úton, ami gyakorlatilag összeköti Lovast Paloznakkal. De a tavasz a hegyen semmihez sem hasonlítható. Isteni kilátás nyílik innen a balatoni riviérának nevezett partszakaszra. Miközben olyan titokzatos helyek is útba esnek, mint például a Pongrácz-kastély.

Nincsenek meredek útszakaszok. Minden megerőltetés nélkül élvezhető a tavasz a hegyen. Lovasról a kertek alatt indul a földút, később betonra vált és Paloznakon a kálváriánál fut ki.

A titokzatos Pongrácz-kastély

Az út kétharmadánál mindig megállok a Pongrácz-kastélynál. De ahogy látom, mások sem tudnak ellenállni a csábításnak. Ódon kastély kápolnával, az udvarán pavilonnal, kovácsoltvas kapuval. Volt, amikor a kápolnába is be lehetett nézni.


Most lakat az ajtón, de az udvarra lesétálhatunk. Itt már virágzik a sárga aranyeső és rügyeiket készítik a fák. Sokszor találkozom itt más nézelődővel is. De nincs megnyitva a nagyközönség előtt.

tavasz a hegyen, Természetjárás: Tavasz a hegyen
Sokszor találkozni itt, a Pongrácz-kastély udvarán nézelődő turistákkal

A Márffy család tulajdonában van, de az is hallatszott, hogy Márffy István eladta. Ő és restaurátor fia dolgoztak nagyon sokat a kastély helyreállításán, évtizedeken keresztül. A wikipédia szerint újjávarázsolták a lovagtermet, a szalonokat. Kívülről elég elhanyagoltnak tűnik.

tavasz a hegyen, Természetjárás: Tavasz a hegyen
Nincs megnyitva a turisták előtt. Elég elhanyagoltnak látszik

Mindig a Mandula úton!

Az is a wikipédiából tudható, hogy ezt a paloznaki kastélyt valószínűleg az 1700-as évek második felében építették barokk stílusban. Az épületet 1894-ben gróf Pongrácz Jenő koronaügyész vásárolta meg. A házat mediterrán stílusban felújították a múlt század elején. Az kívülről is látszik, hogy hatalmas pince lehet alatta, ahonnan a szóbeszéd szerint rejtett csigalépcső vezet a felső lakószintre egy falszekrénynek álcázott kis helyiségbe.

A kastélyt a második világháború végén az orosz katonák kifosztották. Úgy, fapadosan még munkásszálló is volt. Annyira tönkrement, hogy a felújítását a Pongrácz-örökösök nem tudták felvállalni. „Márffy István a háromszintes romos épületet 1978-ban vette meg, miután felfedezte Paloznakot. Beleszeretett a tájba és kihívást jelentett számára a lerobbant épület felújítása, amelyet 340 000 forintért vásárolt meg. Mivel szakmája képzőművész, a felújítást is aprólékos gonddal, a régiségek, műtárgyak beszerzésével végezte” – számol be róla részletesen a wikipédia.

Ettől a titokzatos kastélytól könnyen olyan hangulatba kerül az ember, mint a mesebeli Dorothy, aki Óz, a nagy varázsló birodalmát keresi, ezért gyalogol barátaival a sárga úton, közben azt éneklik, hogy: „Mindig a sárga úton.” Nahát, itt pedig mindig a Mandula úton. Közben: „Jobbra nézz! Balra nézz!”

Aki itt nézelődik, azt garantáltan foglyul ejti a táj szépsége, a tavasz a hegyen, a balatoni panoráma. Mutatja ezt az építkezések szaporodása is. A szigorú szabályok ellenére épülnek a nyaralók, villák. Most is, folyamatosan dolgoznak a kőművesek.

Vezető képünkön: Már virágzik az aranyvessző a hegyen, a Pongrácz-kastélynál. Fotók: a szerző






[fbcomments]