Egy képzőművészeti performansz, egy Móricz-regény táncváltozata és egy tánccirkusz – változatos a program A tánc fesztiváljának mai napján.
Szombathy Bálint a kelet-európai művészi performansz meghatározó egyénisége, aki az 1980-as évek második felében jelentkezett a műfajban. Zenei alapú előadásai ma is érdekesek és felkavaróak. A Te nem vagy performansz zenei motívuma a Long and Winding Road című Beatles-szerzemény, az újvidéki Love Hunters együttes feldolgozásában. Szombathy Bálint performansza 17 órakor a Latinovits–Bujtor Játékszínben látható.
Egy tiszta és őszinte szerelem elé keserű akadályokat gördít a nyomorúság, a kiszolgáltatottság: a boldog és vak káprázat mögött megjelenik az élet éles és kegyetlen kése. Ám a szerelem olyan erősen ragyog ki ebből a kietlen és szigorú környezetből, hogy a szegénységben is győzedelmeskedni tud a líra – táncban, szóban elbeszélve. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Pillangó című szerelmi idilljét Móricz Zsigmond regényéből Gyökössy Zsolt írta, a rendező-koreográfus Horváth Csaba. Az előadás 18 órakor kezdődik a Hangvilla színháztermében. (Videó itt látható.)
A Duda Éva Társulat/Movein Mission Virtus című előadása az első olyan magyar produkció, amely a kortárs tánc és az underground cirkuszi világ ötvözéséből született, lendületes zenével, a színházi tér számos síkját kihasználva, sajátosan magyar ízzel. Az alkotó-előadók humorral ábrázolják a sajátosan magyar élethelyzeteket és az emberi kapcsolatokban rejlő feszültségeket. Igazi kelet-európai virtus, fellengzős érzelem, hősködő ritmus, bánatos kesergés és dicső cirkusz. A tánccirkusz rendezője Duda Éva. A közönséget este fél tízre várják az Agóra (volt Hemo) színháztermébe. (Az előadáshoz készített videót itt nézhetik meg.)
Mától vasárnapig délelőttönként 11 órakor Nánay István vezetésével nyilvános szakmai beszélgetések folynak a fellépőkkel a Hangvilla konferenciatermében.
A Hangvillában már látható a fotóművészek naponta megújuló – az előadásokról készült képekból összeállított – kiállítása.