Szórakozás / Kultúra · 2020.04.23.

TÁNC – Felhívás előadóművészeknek, középiskolásoknak

A veszprémi Szeretfilm Stúdió az április 29-i tánc világnapjára készülve egy videó elkészítését tervezi, amelyben a táncot szerető közönség közösen elénekli a Killers együttes Human című számát.

A dal refrénje: Are we human, or are we dancer? Azaz: emberek vagyunk vagy táncosok? Nyilvánvalóan mindkettő, ha szeretjük a táncot. És ki ne szeretne táncolni? A dalszöveg továbbá olyan aktuális tartalmat rejt, mint: „néha ideges leszek, ha meglátok egy nyitott ajtót”, illetve „nem kapunk üzenetet, áruld el, még mindig dobog a szíved?”


A dalszöveg itt olvasható.

A videókat telefonnal (fektetett formátum, 16:9 képarány, full hd, 30fps telefonbeállítással) kérik felvenni, majd feltölteni a saját gmail fiókhoz tartozó drive-ra, és a linket elküldeni a studio@szeretfilm.hu címre. Ha így nem sikerül, más linket is készíthetnek.

Különös szeretettel várják a veszprémi, Veszprém környéki előadóművészek részvételét, illetve a középiskolai korosztályt, amelynek ez jó lehetőség az angol nyelv gyakorlásra.

Kérik az egész számot felénekelni, hogy a felhívás közzétevői a vágóasztalon dönthessenek, kitől melyik rész kerül a videóba. Az a legjobb, ha a résztvevő énekesek fülhallgatóval hallgatják a számot, hogy az énekhangjuk tisztán kerüljön a felvételre!

Ha valaki nem szeretne énekelni, de szerepelni kíván a videóban, az táncolhat is.

A videókat április 26-án, vasárnap éjfélig várják.

Az eredeti videoklip itt, a karaoke-változat itt, a lyrics itt (ezt érdemes használni, ha fülhallgatóval énekelnek, mert ezen hallani az eredeti énekhangot is).






[fbcomments]