Kultúra · 2015.10.27.

TÁLENTUMOK – A béka segge alatt

Nincs új a nap alatt: az Angliában és a tengerentúlon is hatalmas sikerrel futó, számtalan szériát megélt, Simon Cowell produceri kvalitásait dicsérő tehetség- vagy inkább celebkutató műsort, a Got Talentet az RTL Klub sugározza szombat esténként.

Sokan emlékszünk, hogy ennek a műsornak volt nagy felfedezettje Susan Boyle, vagy éppen a hazánkban, az RTL Klub Csillag születik címet viselő műsorában csúnyán elbukott Attraction árnyékszínház, amely a hazai kisiklás után Londonig meg sem állva, a Csatorna túloldalán 2013-ban külföldiként megnyerte a Britain’s Got Talentet.


A műsor tehát megérkezett hazánkba is, s immár a harmadik szombaton szögezett számos tévénézőt a képernyő elé. Az eddig bemutatott 20–25 produkció után azonban igen szánalmas erőlködésnek tűnik. Még a fizetett nézők is elunták a futószalagon egymást követő gagyi produkciókat, hol az egyik szunyókált bele, hol a másik, s némi rosszindulattal ugyanez elmondható a letargikus zsűriről is. Némi felüdülést csak Dombóvári „Dombi” István műsorvezető humora hozott.

A műsorfolyamot nézve a limonádé műfajon szocializálódott hétköznapi nézőben joggal merül fel a kérdés, kik is ülnek a zsűriben, kik azok, akik értékelnek?

Csuja Imrét nemcsak az Üvegtigrisben vállalt szerepe és Torrente, a fekete humorú spanyol kultfilm főszereplőjének szinkronja, hanem számos nagyszerű színpadi szerepformálása révén is jól ismerjük, ahogyan Horgas Eszter világhírű fuvolaművészt is. Éppen ezért lóg a levegőben a nagy kérdés: mi motiválhatta a két kiváló előadóművészt arra, hogy érdemesnek találta elvállalni a zsűrizést a műsor stílustalan és gyatra magyar változatában. Úgy látszik, nem csak az átlagmagyart sújthatja a frankhitel és dübörgő gazdaságunk több következménye.

A kereskedelmi tévék hűséges nézőinek és a bulvár olvasóinak Kovács Patrícia sem színművészi teljesítményeiről ismert, hanem inkább a gazdasági megfontolásból elkövetett tévéreklámok hiteles szerepeiről. Aztán még nem is szóltunk az igencsak rétegzenét játszó, eddig a nagyközönség számára tökéletesen ismeretlen Linczényi Márkóról, aki legfeljebb arról lehet híres, hogy még a Google-nak is két percébe tellett, mire rátalált.

A műsor hasít, pedig kétszer öt perc beletekintés után úgy tűnik, kis hazánkból elvándoroltak a tehetségek.

Az igazsághoz tartozik, hogy a nézők örülhettek igazi tehetségeknek is. Például az ötéves Czuczor-Gidai Zsófiának, akinek humoros kis versikéjétől szinte elolvadtak a zsűritagok és a nézők, vagy Badár Sándor fia Badár Tamás elképesztő bűvészmutatványának és magával ragadó előadásmódjának, majd az InFusion Triónak. Weisz Nándor, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar tagja, Farkas Izsák, aki címszerepet alakít a Vígszínház Hegedűs a háztetőn című előadásában és Simkó-Várnagy Mihály, aki a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagja, olyan egyedi és világszínvonalú formációt alkotva hoztak létre egy új zenei előadásmódot, hogy az megérdemelten egyenesen az élő adásba jutást jelentette számukra.






[fbcomments]