KÉPMUTATÁS és HAZUGSÁG – Az emberélet az első?
A gyanús körülmények között lezuhant magánrepülőgépen a Wagner-vezéren kívül voltak mások is. Például a légiutas-kísérő, akiről szó nem esik a „közszolgálati” rádióban. Holott naponta szajkózzák...
A Dubniczay-palota kiállítótermébe lépve elsőként azt tűnt fel, hogy soha nem látott mértékű az egy négyzetméterre jutó nagyon elegáns hölgyek száma, akik feltűnő ékszerekkel díszítették...
A gendertémák kapcsán igazán feszült diskurzusok zajlanak hazánkban és világszerte egyaránt, mindenki próbálja helyretenni, újradefiniálni a nemeket. Szárnyaló gondolatok a Középpontban a nő című panelbeszélgetésen....
Az Aktív Magyarország az év kilátója és az év turistaháza versenyt hirdetett. A „versenyzők” között az egyetlen Veszprém megyei a nemesvitai. A tücsökdombi, 17,5 méter...
Az EKF szokásos negyedéves sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy augusztus végéig a régióban 2800, ebből Veszprémben 1600 eseményen vehettek részt az érdeklődők. – Az első nyolc hónapban...
A gyanús körülmények között lezuhant magánrepülőgépen a Wagner-vezéren kívül voltak mások is. Például a légiutas-kísérő, akiről szó nem esik a „közszolgálati” rádióban. Holott naponta szajkózzák...
Az Európai Unió hat céggel kötött szerződést egymilliárd darabnál nagyobb mennyiségű covid-ellenes vakcinára, de készen már háromféle orosz is, mi több, utóbbiak egyikéből hatezer már...