ISKOLAKEZDÉS – Miért nem pörögnek a norvégok a vásárláson?
Brutális teher a családoknak az iskolakezdés – állítja a Pénzcentrum. „A szülők közel kétharmada szerint 50 ezer forintnál is nagyobb összeget kell költeni gyermekenként az...
A Dubniczay-palota kiállítótermébe lépve elsőként azt tűnt fel, hogy soha nem látott mértékű az egy négyzetméterre jutó nagyon elegáns hölgyek száma, akik feltűnő ékszerekkel díszítették...
A gendertémák kapcsán igazán feszült diskurzusok zajlanak hazánkban és világszerte egyaránt, mindenki próbálja helyretenni, újradefiniálni a nemeket. Szárnyaló gondolatok a Középpontban a nő című panelbeszélgetésen....
Az Aktív Magyarország az év kilátója és az év turistaháza versenyt hirdetett. A „versenyzők” között az egyetlen Veszprém megyei a nemesvitai. A tücsökdombi, 17,5 méter...
Az EKF szokásos negyedéves sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy augusztus végéig a régióban 2800, ebből Veszprémben 1600 eseményen vehettek részt az érdeklődők. – Az első nyolc hónapban...
Brutális teher a családoknak az iskolakezdés – állítja a Pénzcentrum. „A szülők közel kétharmada szerint 50 ezer forintnál is nagyobb összeget kell költeni gyermekenként az...
Hogyan legyünk jól? Mit jelent a mentális egészség? Milyen téveszméink vannak a boldogsággal kapcsolatban, és miért „az élettel szembeni alacsony elvárás” a boldogság kulcsa? A...
Nem jutnak eszünkbe hétköznapi tárgyak nevei, az, hogy mit csináltunk tegnap, hogy hogy hívják a szomszédunkat. Ennek hátterében nem csak betegség állhat. Lehet az életünket...
Nehéz kikelni az ágyból, napközben is úgy érzi, csak fél gőzzel megy előre, és már kora délután a sokadik kávé után sóvárog, hátha segít? A...
Vannak a Földnek olyan részei, ahol hosszabb ideig élnek az emberek. Dan Buettner demográfiai kutató és munkatársai felkeresték ezeket az úgynevezett kék zónákat és könyvet...
Az ember hasztalan harcol ellene, gondol a családjára, gyermekeire, életre, halálra, fogja be a szemét és a fülét, a démoni erő ott tombol benne, teszi...
Azt mondják, kétféle stressz létezik: a hasznos és a káros. A jó és a rossz. Jó sok jó sokk jót tesz! (Levédetem!) Az eldördülő startpisztoly,...