VENDÉGSZERZŐNKTŐL – A jövő veszik el épp
A lehetőség arra, hogy a gyermekeink emelt fővel, határozottan, megacélosított tudással vágjanak bele a felnőtt létbe. Szabadon, kérdéseket feltéve, problémák megoldására összpontosítva, bátran és nem...
A kormány kalandorpolitikát folytatott, az ársapka 3-4 százalékkal emelte az inflációt – szólt be Orbán Viktoréknak Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Közgazdász...
„Hasznos volt ez az összecsapás abból a szempontból is, hogy a BL-ben ugyan lehetnek tuti meccsek, de könnyen bukhat a mutatvány, ha nem folyamatos a...
– A lakhatási helyzet javításával, a bérlakások számának radikális növelésével lehet megtartani a fiatalokat – jelentette ki határozottan egy mai sajtótájékoztatón Gerstmár Ferenc LMP-s önkormányzati...
Porga Gyula polgármester támogatja, hogy az októberi közgyűlés elé kerüljön az ellenzéki képviselők közös indítványa a márkói hulladéklerakóval kapcsolatban. Ezt a mai közgyűlésen jelentette be,...
A lehetőség arra, hogy a gyermekeink emelt fővel, határozottan, megacélosított tudással vágjanak bele a felnőtt létbe. Szabadon, kérdéseket feltéve, problémák megoldására összpontosítva, bátran és nem...
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke addig duruzsolt a magyar oktatáspolitika korifeusainak, amíg ki nem találták, hogy nem kell sok felsőfokú végzettségű, diplomás...
Megszámolni sem tudjuk, hány hamis érettségi, hamis diploma, hamis nyelvvizsga borzolta a kedélyeket a rendszerváltás óta. Ennyire amatőrök vagyunk mi, magyarok az okmányhamisításban? Esetleg a...
Mi van? című rovatunk begyűjti a közéletben észlelhető ökörségeket, furcsaságokat. Gyorsan elolvasható, „amíg a lágytojás megfő, vagy amíg a hívott szám nem jelentkezik” – ahogy...
Az Orbán kormány oktatásirányítása, Kásler Miklós erőforrás-minisztériuma – a Civil Közoktatási Platform szerint – szájzárat kapott a tökéletesen védhetetlen nyelvvizsga-előírás kérdését illetően.
A Nyomtass te is! legfrissebb számában többek között arról olvashatnak, hogy Németországban már több magyar gyerek született tavaly, mint Nógrád megyében; a múlt héten tüntető...
Rékától kis híján elvették a továbbtanulás lehetőségét. A szomorú az, hogy nem egy ötvenes évekbeli osztályidegen elem életrajza kezdődik ezzel a mondattal, hanem egy két...