PANNON EGYETEM – Állásbörze egyetemistáknak
A Pannon Egyetem állásbörze rendezvénye a munkaerőpiac és a frissen végzett hallgatók között képez hidat. Az intézményben március 30-án, szerdán várják rá az egyetemistákat. Az...
A Dubniczay-palota kiállítótermébe lépve elsőként azt tűnt fel, hogy soha nem látott mértékű az egy négyzetméterre jutó nagyon elegáns hölgyek száma, akik feltűnő ékszerekkel díszítették...
A gendertémák kapcsán igazán feszült diskurzusok zajlanak hazánkban és világszerte egyaránt, mindenki próbálja helyretenni, újradefiniálni a nemeket. Szárnyaló gondolatok a Középpontban a nő című panelbeszélgetésen....
Az Aktív Magyarország az év kilátója és az év turistaháza versenyt hirdetett. A „versenyzők” között az egyetlen Veszprém megyei a nemesvitai. A tücsökdombi, 17,5 méter...
Az EKF szokásos negyedéves sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy augusztus végéig a régióban 2800, ebből Veszprémben 1600 eseményen vehettek részt az érdeklődők. – Az első nyolc hónapban...
A Pannon Egyetem állásbörze rendezvénye a munkaerőpiac és a frissen végzett hallgatók között képez hidat. Az intézményben március 30-án, szerdán várják rá az egyetemistákat. Az...
2017-ben indult útjára az ETHOS nevű H2020-as európai kutatási projekt, amelyet egy hat egyetemből álló konzorcium gondoz. A kutatási projekt célja volt, hogy megpróbálja definiálni,...
Egy újabb ipari forradalom korszakát éljük, amely alapjaiban alakítja át a munkaerőpiaci viszonyokat és a lehetséges karrierutakat. Milyen következményekkel jár a technológiai fejlődés a munka...
Havi rendszerességgel tart munkaerőpiaci és esélyegyenlőségi tanácsadást rászorult és hátrányos helyzetű embereknek a Civil Ház.