A Momentum veszprémi vezetői sajtótájékoztatón jelentették be a minap, hogy a párt jelöltjei önállóan indulnak a 2018-as választáson. Nem lesznek…
A Momentum veszprémi alapszervezete jelentős sajtó- és lakossági érdeklődés közepette az Agorában megrendezett sajtótájékoztatón, illetve az azt követő lakossági fórumon…
Utcafórumot tart Donáth Anna, a Momentum alelnöke, EP-listájának második jelöltje és Kész Zoltán volt országgyűlési képviselő május 9-én 17 órától 18.30-ig…
A veszprémi Ellenzéki Kerekasztal megalakulásának elsődleges célja, hogy a demokratikus elvek és értékek szerint működő ellenzéki pártok, illetve társadalmi szervezetek…
A veszprémi Ellenzéki Kerekasztal megalakulásának elsődleges célja, hogy a demokratikus elvek és értékek szerint működő ellenzéki pártok, illetve társadalmi szervezetek…
Katanics Sándor hónapokig tartó vesszőfutásának vetett véget az összefogás előválasztásán részt vevő pártvezetők szombati döntése. Az nem zavarta őket, hogy az…
Az ellenzéki pártok vezetői megszerezték az első győzelmet. Igaz, nem nagyon fognak dicsekedni vele, mert saját jelöltjeikkel szemben a Fideszét…
„Bár még mindig többségben vannak azok, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok, a két hónappal ezelőtti felméréshez…
A Momentum országgyűlési képviselői és Hadházy Ákos független képviselő kedd délelőtt elkezdte lebontani a Karmelita körül felállított kordonokat. Kordonbontás legutóbb…
Maga egy Magyarország felforgatásán dolgozó, békétlenséget szító, külföldről támogatott, tőről metszett kommunista, drága barátom – ezt a míves gondolatot a…
A Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet (ZRI) áprilisban a veszprémi lakótelepeken 500 fős felmérést végzett. A közvélemény-kutatás tárgya a…
Hartmann Ferenc harminc éve ezért a városért dolgozik képviselőként, frakcióvezetőként, alpolgármesterként és a szíve ezért a városért dobog – mondta…