AZ EMLÉKEZÉS FÁI – A fegyverszünet cédulái
Százöt éves nyugati hagyományt alakítottak át a szigetországban: az első világháború 1918-as fegyverszünetének emlékére. Az emlékezés fái Ukrajnában kívánnak békét. Békét, de az orosz seregek...
A kormány kalandorpolitikát folytatott, az ársapka 3-4 százalékkal emelte az inflációt – szólt be Orbán Viktoréknak Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Közgazdász...
„Hasznos volt ez az összecsapás abból a szempontból is, hogy a BL-ben ugyan lehetnek tuti meccsek, de könnyen bukhat a mutatvány, ha nem folyamatos a...
– A lakhatási helyzet javításával, a bérlakások számának radikális növelésével lehet megtartani a fiatalokat – jelentette ki határozottan egy mai sajtótájékoztatón Gerstmár Ferenc LMP-s önkormányzati...
Porga Gyula polgármester támogatja, hogy az októberi közgyűlés elé kerüljön az ellenzéki képviselők közös indítványa a márkói hulladéklerakóval kapcsolatban. Ezt a mai közgyűlésen jelentette be,...
Százöt éves nyugati hagyományt alakítottak át a szigetországban: az első világháború 1918-as fegyverszünetének emlékére. Az emlékezés fái Ukrajnában kívánnak békét. Békét, de az orosz seregek...
Buda Péter a továbbiakban kifejtette, hogy voltak félreértések nyugati részről is az ukrán képességekről és szándékokról
Történelem és szerelem a Bodeni-tó mellett. Bagó Tünde regényének címe: Ella háborúja. A nagy történések a kisemberek sorsán keresztül érhetőek leginkább tetten. Lukas és Ella...
Magyarország áprilisban ismét toronymagasan végzett az első helyen az uniós inflációs adatsorban. Csak azok hiszik el Orbán Viktor hazugságait a háborús és szankciós inflációról, akik...
Mégiscsak beszűrődött a veszprémi közgyűlésbe az országos politika, habár Porga Gyula polgármester korábban többször is felszólította az ellenzéki képviselőket, hogy ezt a témát ne hozzák...
Ferenc pápa mindent megtesz, hogy üzenetei eljussanak a magyar emberekhez a kormány zsonglőrködése és a hivatalos média hatalmas felhajtása ellenére. Könnyen értelmezhető jeleket küld: kicsi...
A szabad világ fölébredt a hidegháború óta tartó szunyókálásból, de a szó mára már kevés. Tíz évvel ezelőtt kisebb ráfordítással és kockázattal még kezelhető lett...
Február 24-e az a nap, amely felosztotta az életünket az előttre és az utánra. Az a nap, amely már történelemmé vált, az ukrán nép véres...
Átlagon felüli turbulens évre számíthatunk jövőre – állítják a jósok, mintha összebeszéltek volna. A háború nem ér véget, lesznek, akik éheznek. Új vírus üti fel...
Interneten percről percre tudósítanak a hírportálok az ukrajnai háború eseményeiről lassan egy éve. Ezzel borzalmasan kézzelfoghatóvá vált a brutalitás, emberek szenvedése, halála. Valósággal benne vagyunk,...
A hazájában, Ukrajnában rocksztárként ünnepelt Szerhij Zsadan kapta idén a Német Könyvkereskedők Békedíját. A Harkivban élő Zsadan szívfájdítóan gyönyörű szöveget olvasott fel az október 23-ai...
Érzékenyen választott darabot a Pannon Várszínház stábja, mikor műsorra tűzte a Valahol Európában című musical-klasszikust. Terítéken az elhagyatottság, a túlélési kényszer, a rendeletek fekete-fehérje és...
Öt fő témacsoport köré épült Orbán Viktor tusványosi beszéde. A miniszterelnök az egyes kihívásoknál azt is hosszan fejtegette, hogy szerinte a nyugat rendre rossz válaszokat...
Háború, bányamélységig zuhanó forint, brüsszelezés. Na jó, Németországban naponta átlagban 85 ezer fertőzöttet regisztrálnak, Franciaországban 60 ezret, Olaszországban 55 ezret – így állnak össze a...
A 24.hu-n megjelent interjújában, amelyet portálunkon is szemléztünk, dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora általános pesszimizmusának adott hangot az emberiség jövőjével kapcsolatban az éghajlatváltozás,...