Mi volt a legszebb Dániában?
Meghívást kaptunk Dániába a nyolcvanas évek elején, és a dánok egy vadonatúj Volkswagen mikrobuszt ajándékoztak az intézetnek. De benzint nem adtak hozzá, azt nekünk kellett...
A Dubniczay-palota kiállítótermébe lépve elsőként azt tűnt fel, hogy soha nem látott mértékű az egy négyzetméterre jutó nagyon elegáns hölgyek száma, akik feltűnő ékszerekkel díszítették...
A gendertémák kapcsán igazán feszült diskurzusok zajlanak hazánkban és világszerte egyaránt, mindenki próbálja helyretenni, újradefiniálni a nemeket. Szárnyaló gondolatok a Középpontban a nő című panelbeszélgetésen....
Az Aktív Magyarország az év kilátója és az év turistaháza versenyt hirdetett. A „versenyzők” között az egyetlen Veszprém megyei a nemesvitai. A tücsökdombi, 17,5 méter...
Az EKF szokásos negyedéves sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy augusztus végéig a régióban 2800, ebből Veszprémben 1600 eseményen vehettek részt az érdeklődők. – Az első nyolc hónapban...
Meghívást kaptunk Dániába a nyolcvanas évek elején, és a dánok egy vadonatúj Volkswagen mikrobuszt ajándékoztak az intézetnek. De benzint nem adtak hozzá, azt nekünk kellett...
Az első világháború kitörésekor a franciák nemkívánatos személyeknek minősítették az ellenséges országokból éppen náluk tartózkodó férfiakat, és internálótáborokba zárták őket. Ebből az élményből született a...
Le kell szokni a cigiről. Az érsebész figyelmeztet, hogy több helyen is érszűkület van a bal lábamon. Le fogják vágni, ha nem hagyom abba a...
Dzsudi elárvultan, lestrapált vállszíjakkal, kifordított béléssel szellőzködik a sárga széken. Kiütött sarkán a penész. Legszívesebben kidobnád. Alig tudlak lebeszélni. Nyilván a tanítást juttatja eszedbe, amire...
Zarkáék szegények voltak, de élt egy rokonuk Svájcban, akiről azt mesélték, hogy gazdag és a nyáron eljön látogatóba. Múltak a nyarak.
Reggelente leülünk a nemzeti együttműködés asztalához, hogy megbeszéljük, mit főzzünk. Ez nem is annyira egyszerű. Kitalálni, hogy mit együnk több napon át. Mert kinek van...
– Elkísérsz holnap a kórházba? Évek óta elkíséri. Szomszédok egy társasházban. Mindketten egyedül élnek. – Akkor gyere át reggel hétkor. A megbeszélt időben bekopog, de...
Szobám ablaka madárles. (Van ürügy halogatni a munkát.) Harkály kopog a gesztenyék penészes csontváz ágain, és mintegy felderítő úton, már itt kíváncsiskodik az örvös galamb....
Aggályosan betartja az előírásokat. A kedvezményre jogosító igazolást minden esetben elkéri. Éppen csak belepillant vagy megelégszik a felmutatással, de elkéri. Nyolcvan közeli bácsik, nénik keresik...
Dicséri termékét, saját fejlesztés, hangsúlyozza. Fotóalbumot vesz elő, hogy lássam, milyen előkelő helyeken használják a zuhanyozóajtóit. A képeken szállodák, új kollégiumok fürdőszobái. Magabiztosan beszél. Mintha...
Pedig meggyászolná becsülettel. Az a sír gondozva lenne. Kijárna hozzá, beszélgetnének. Virágokat vinne a kertből. Már nemigen jönnek virágért. Nincs messze a temető, legalább sétálna....
Az örökhagyás malmai közt őrlődik. Innen is húzzák, onnan is. Az utolsó komoly érték a lakása. A testvére unokái vetélkednek érte.
Anna néni temetésén négyen voltunk: a Kántorné, a Káldosiék és én. Borenicsék is eljöttek volna, de meghaltak. Anna nénit nem volt, aki eltemesse. A város...
Adrienn már készülődik a szilveszterre. A vendégek fejére malteros kanállal viszi fel a festéket, hogy estére szépek legyenek, kívánatosak, mint a juhbeles virsli.
Sárika évek óta eljön hozzánk, bemutatja aktuális barátját. Nem tudom, mivel nyertük el a rokonszenvét, mi ez a bizalom részéről, mikor az infrastruktúra semmit sem...