A legnagyobb, magyar tulajdonban levő térkőgyártó cég történetesen veszprémi. A tulajdonosa már évekkel ezelőtt, még a tervezés fázisában jelezte az önkormányzatnak és a kivitelezőnek, hogy helyi gyártóként kivenné a részét Veszprém belvárosának felújításából. De hogy, hogy nem, ebből az üzletből simán kimaradt, jobban mondva kihagyták.
Miután a fotókkal illusztrált, Szürke szürkével című írásunk élénk érdeklődést váltott ki olvasóink körében, felidéztük a belvárosi térkövezés néhány évvel ezelőtti mozzanatait, amelyek akár válaszul szolgálhatnak arra a kérdésre, vajon miért is ennyire szürke a város.
Annak idején tervezők jó minőségű gránitburkolat mellett döntöttek. Hónapokba tellett, mire a vállalkozónak sikerült kicsikarnia a választ arra a kérdésre, milyen térburkolatot kellene legyártania a 9–10 ezer négyzetméteres felületre. Miközben folyamatosan tárgyalt a tervezőkkel és az önkormányzat illetékeseivel, 2012 őszén tudatták vele, galambszürke térburkolat lesz, 8 centiméter vastag, mérete 50×25 centiméter. A vállalkozó a gyártáshoz megkapott minden egyéb szükséges paramétert is.
Ehhez a mérethez beszerezte a megfelelő eszközöket, a csiszolóberendezést, a gránithoz hasonló felületi struktúra kialakításhoz szükséges német gyártmányú anyagot és a cégnél legyártották a mintadarabokat. A szakértők, önkormányzati illetékesek megnézték, látták és rábólintottak, az ÉMI-minősítés is megfelelt. Tán még kezet is fogtak, megpecsételvén a létrejött üzletet. A cég vezetése a részletekről tárgyalt a kivitelezővel, minden egyeztettek, beleértve az árakat és a szállítási ütemezést is. A szerződés a kivitelező asztalára került aláírásra.
Múltak a hetek, sem válasz, sem szerződés nem érkezett a kivitelezőtől. Úgy szól a fáma, hogy a vállalkozó felesége hazatérvén a városból elújságolta, hogy az üzletnek annyi, mert már térköveznek a Kossuth utcában! Méghozzá az osztrák Semmelrock térköveivel. A város illetékesei közül senki nem vette a fáradságot, hogy értesítse a vállalkozót, aki nem szellőztette meg fenti ügy hátterét, keserűen csak ennyit mondott:
„Tízmilliókat adományoztam ennek a városnak, most pedig beépítik a belváros szívébe az osztrák konkurencia kövét, miközben az önkormányzat illetékesének elmondtam világosan, hogy nekem ez nem pénzkérdés, nagyságrendileg ez a munka a cégemnél semmit sem jelent. Ez nálam presztízskérdés volt, itt vagyok helyben, Veszprémben, cégem ismertsége nagyobb bármelyik nálunk működő multinacionális cég piaci ismertségénél, alkalmasak vagyunk a munka elvégzésére. Akkor kérdem, miért jó Veszprém városának, hogy egy osztrák cég zsebébe tömik a pénzt? Hogy milyen szempontok vezérelték a döntéshozókat, nem tudom és nem is érdekel.”
Felvetésünkre, hogy nem volt-e olcsóbb az osztrák gyártó, röviden válaszolt: „Egyszerű úgy olcsóbbnak lenni, hogy nem az eredeti igény szerint készült, csiszolt felületű burkolókő került a belvárosba. Tőlem magasabb műszaki tartalmú kőre kértek ajánlatot. Lám, jó az osztrák cég préselt burkolóköve is. Ha tőlem erre a minőségre kérnek ajánlatot, jóval olcsóbban megkaphatták volna.”
De nem tartottak rá igényt. Miközben az illetékesek évek óta mindenféle fórumon számtalanszor hangoztatták, hogy természetesen mindig a helyi vállalkozásokat preferálják.
