Lehet, hogy éppen rossz időben és rossz helyen voltam, az is lehet, hogy az emlékeim koptak meg az elmúlt 5–6 évben, de én valahogy nem így emlékeztem az utcazene-fesztiválra, az én emlékeimben két lényeges különbség volt a zárónapon látottak és a múltbeli rendezvények között.
A leglényegesebb, hogy régen mintha több lett volna a zene. Úgy rémlik, mintha régen több színpad lett volna az utcán, és mindenütt szólt a zene az udvarokban. Ahol én az este folyamán megfordultam, régebben legalább 10 együttes vagy zenész körül tolongott a közönség, és nonstop szólt a zene. Most nem így volt.
Úgy este 11 óra tájban érezhetően megmozdult a város, szinte lehetetlen volt – nemcsak a belvárosban, hanem annak környékén is – parkolóhelyet találni, még gyalogosan is alig lehetett közlekedni a sétálóutcán, ahol több ezer ember várta az „attrakciókat”. Még úgy is, hogy Füreden Anna-bál, Almádiban pedig a strand előtt utcabál volt.
Rengeteg család, fiatalok ezrei vették nyakukba a várost, hogy a fesztivál zárónapján kimozduljanak otthonról, ráadásul a délutáni viharnak köszönhetően a levegő is felfrissült. A tömeg viszont nem a színpadok előtt, nem is a hirtelen nagy hasznot elkönyvelni szándékozó, szendvicset 1600-ért, pálinkát, bort 1000–2000-ért árusító büfések hada előtt ácsorgott, hanem a táncosok, zsonglőrök körül verődött össze.
Az áraikkal a csillagos eget megcélzó vándorbüfések nem tudtak kifogni a leleményes fiatalokon, akik üdítősüvegekből otthonról hozott italokat ittak, és éhesen sem maradtak: a hamburgeres, aki már 30 éve ugyanott árulja finom „magyar hamburgerét”, nem „fesztiváli árakkal” dolgozott.
